Tetszik, nem tetszik, erről is beszélni kell, mert igen, ez is benne van a pakliban, ha hallássérültként egy halló mellé sodor a szívetek. A szívnek pedig nem parancsol semmi, és ez jól is van így, hiszen miért ne alkotna egy klassz párost egy halló és egy hallássérült?

Gond inkább akkor van, ha az elfogadás nincs meg közted és a párod között. Elfogadás és elfogadás között ugyanis elég nagy különbség van. Bármilyen egyszerűnek tűnik tisztázni a randiidőszakban, hogy a halló párotoknak zavaró vagy nem a hallássérülésetek, nem tud őszintén válaszolni.

Nem azért, mert nem akar, nem azért, mert simliskedik, egyszerűen nem tud. Nem hazudik akkor sem, mikor azt mondja, hogy nem zavarja őt, csak mivel tapasztalatlan, nem tudja felmérni, hogy mit is jelent egy hallássérülttel élni a mindennapokban.

Hogy gyakoriak a visszakérdezések, hogy nem tudtok akármikor moziba menni, mert nem feliratos minden film, hogy nagy társaságban nem vagytok mindig topon. És ezzel nincsen semmi, de semmi baj:

Van, aki nem mellétek lett kitalálva.

Na és? Majd lesz más. Akár hall, akár nem. Viszont, olyan mellett ne maradjatok, aki nem fogad el téged az utolsó porcikádig. Márpedig, ha ezt a négy jelet érzékeled, akkor mielőbb húzz nyúlcipőt és fuss. Valaki jobb mellé, aki tényleg elfogad.

Gyakran leszid a hallásod miatt

Ha gyakran megjegyzi, hogy mennyire másak veled a hétköznapok csak azért, mert nem hallasz, ha szégyenli, hogy a boltban többször visszakérdezel, a buszon nem hallod, hogy rád szólnak, és ezek miatt leszid és dühös, akkor az minden, csak nem elfogadás.

Morog, ha szívességet kell tennie

Ha nem természetes számára az, hogy a letöltött filmhez neked feliratot is keressen, és morog, ha megkéred, hívja fel a hivatalt pár kérdés miatt, hogy ne kelljen feleslegesen bemenned, akkor ő nem a te embered.

Nem segít társaságban a kommunikációban

Ha magadra hagy, és nem segít abban, hogy megértsd, mi történik körülötted, nem jó térsat választottál. Normális esetben egy idő után megtanulja, hogy mikor mit nem értesz, segít neked és a társaságnak is, hogy minél zökkenőmentesebb legyen köztetek a kommunikáció. Ha kell, elismétli, hogy miről volt szó, és cseppet sem szégyenli, hogy ezt teszi.

Nem vállalja fel, hogy nem hallasz

Rád kiabálnak a boltban, mert nem hallasz, akkor mit csinál? Elfordul? Zavarba jön? Nem véd meg? Akkor hanyagoljátok egymást, mert jó esetben egy társ – akár hall, akár nem – mindig melletted áll a legkínosabb helyzetben is!

Van hozzáfűznivalód a témához? Ne tartsd magadban, írd meg nekem facebook üzenetben!

A cikket írta: Puha Andrea