A hallókészülékek mikrofont, erősítőt és hangszórót tartalmaznak, működésükhöz elem vagy akkumulátor szükséges.

Mikrofon
A hallókészülékek mikrofonja rendkívül miniatűr és széles sávban dolgozik. A felvett analóg jelet az erősítőhöz küldi. A mai készülékekben a mikrofon mellett egy másik vevő is található, a telefonorsó. Ez egy mágneses tekercs, mely elektromágneses hullámok vételére alkalmas, ezáltal megkönnyíti a telefonálást, a televízió- és rádióhallgatást. Az erősítő a hangok intenzitásának erősítésére szolgál. Kapcsolóállásokkal szabályozható, hogy mikor melyik jelfelvevő egység működjön. (M=csak a mikrofon működik, T=csak a telefonorsó veszi a jeleket., MT=ebben az állásban mindkettő együtt működik). A fej és a fülkagyló árnyékoló hatása miatt a mikrofon az oldalról érkező hangokat érzékeli jobban. Vannak olyan hallókészülékek is, amelyekbe két mikrofon van beépítve. Egyes készülékek mikrofonjának karakterisztikáját úgy lehet változtatni, hogy csak egy szűkebb szögben, elölről erősítsen. Ezt nevezzük audiozoomnak, mely előnyös lehet, ha a zajos környezetben valakinek a beszédére figyelünk.

Erősítő

Hagyományos értelemben vett erősítőről csak az analóg készülékekben beszélhetünk, hiszen a digitális készülékekben a mikrofon és a hangszóró közötti rész a jeleket vezérlő hardware és software. A hardware szempontjából a digitális készülékekben A/D (analóg-digitális), illetve D/A konverter található, köztük helyezkedik el a DSP chip. Az analóg készülékekben az erősítő feladata egyrészt egyszerű lineáris erősítés, másrészt a súlyozottan kompenzáló erősítés, mely a különböző frekvenciákon jelentkező halláscsökkenést kompenzálja. Ez utóbbi funkció szűrők alkalmazásával érhető el. Az erősítés mértéke egyénileg állítható hangerő szabályozó segítségével. A lineáris erősítés hátránya, hogy nem alkalmazható recruitment jelenséget mutató fül esetén, mivel az erősebb hangok már bántóak a fül számára. Mára sokféle lineáris és nonlineáris erősítési algoritmust dolgoztak ki, mely lehetővé teszi a zaj kiszűrését, a hallókészülék recruitmentes fülhöz való illesztését, a fül védelmét az erős hangoktól és a torzításmentességet.

Hangszóró
A hangszóró feladata a hangok valósághű visszaadása. Légvezetéses hallókészülékek esetén a hangszóró hangját vékony műanyag csövön át a hallójáratba helyezett illesztékbe vezetjük. Ma már minden készüléket egyénileg vett minta alapján készített illesztékkel látunk el, más ember tehát nem használhatja, sőt, ugyanannak a betegnek másik fülére sem alkalmazható. A jól elkészített illeszték alakja megfelel a fül anatómiájának. Rossz illeszkedés esetén káros visszacsatolás jelentkezik, mivel a felerősített hang a mikrofonba jut s a készülék begerjed (fütyül).
Az esetek többségében légvezetéses hallókészüléket alkalmazunk, mivel a csontvezetéses készülékek hangtani tulajdonságai rosszabbak és nyomják is a bőrt. Fejlődési rendellenesség, kezeléssel vagy műtéttel nem gyógyítható fülfolyás, nagyfokú vezetéses halláscsökkenés esetén a felerősített hangot vibrátorba juttatjuk. A vibrátort vagy rugalmas pánt segítségével, vagy szemüvegszárba építve juttatjuk a csecsnyúlványra, így a hang csontvezetéssel jut a belsőfülbe. Újabban azokban az esetekben, amikor csontvezetéses vibrátort adnánk, mód van a processus mastoideusba műtétileg beépített vibrátor alkalmazására (BAHA, bone anchored hearing aid).

Tartozékok
A mai hallókészülékek elektromos hangerősítők, melyek működéséhez szükséges energiát elemek szolgáltatják. Élettartamuk a mérettől, típustól és hallókészüléktől függ, általában 1,5 -3 hetet működnek.
A fül mögötti hallókészülékek egy részén speciális elektromos csatlakozás van, melyre úgynevezett audiopapucsot lehet húzni. Ehhez elektromosan lehet csatlakoztatni a kellő hosszúságú vezetékkel ellátott külön mikrofont, illetve az FM vagy infravörös átvitellel a távoli mikrofon által felvett hangot. Ezek alkalmazásával lényegesen javul a jel/zaj viszony. Ugyanígy lehet a hallókészülékkel tévéhez, rádióhoz vagy mobiltelefonhoz csatlakozni.
Néhány készülék infravörös, ultrahang vagy FM rádióhullámok útján távszabályozható. A távszabályozó előnye, hogy a készülék így könnyebben kezelhető.