Köszönet Szösszenet

Az írásaimban sokszor megjelennek a halló-hallássérültek közötti konfliktusok. Nem bántásból, tiszteletlenségből vagy panaszkodás céljából. Csupán fontosnak tartom, hogy jelezzük a társadalom felé, hogy mik okoznak nehézséget nekünk. Tapasztalataim szerint a legtöbben (idegenek is) szeretnének segíteni, csak nem tudják, hogyan tehetnék.

Sokat szoktam gondolkozni, hogy kinek a segítségével tudtam elérni, ami eddig elértem. Egy ideje foglalkoztat, hogy szeretnék írni arról, hogy mennyire hálás vagyok a halló embereknek, hogy befogadnak, támogatnak, bátorítanak minket és segítenek nekünk álmaink elérésében. Úgy gondoltam a holnapi Hálaadás ünnepe jó időzítés lesz a köszönetem kifejezésének.

Pár dolog, de a legfontosabbak, amit köszönök a halló embereknek. 😉

#1 CSALÁDOM ÉS A BARÁTAIM

Tényleg nagyon köszönöm a családomnak, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy teljes életet éljek.

Bár az elején biztos megijedtek, hogyan fogok felnőtt koromban boldogulni, mikor szakszerűen kezeltették a helyzetet (hallókészülék és szurdopedagógus) és jöttek az első sikerek, megnyugodhattak. Az, hogy a nagyszüleim, a szüleim, a testvéreim és a barátaim hittek bennem nagyon sok erőt adott.

Azért valljuk be, nem lehet egyszerű annyiszor szépen válaszolgatni, amennyiszer én visszakérdezek. Komolyan, egyszer számolni fogom, hogy egy héten hányszor kérdezek vissza. Szerintem percenként 1 visszakérdezés (egy fáradtabb, beszélgetős időszakomban ez biztos több lenne :D) kijönne: ebben az esetben, ha csak 20 évet számolok, akkor már 10 512 000-szer visszakérdeztem. 😀  Aztaa, köszönöm, hogy az esetek többségében nyugodtan addig ismételtétek a mondatokat, amíg meg nem értettem.  Külön jó érzés az, mikor az öcséimtől hallom, hogy mennyire büszkék rám.

#2 ÉVA NÉNI, A SZURDOPEDAGÓGUSOM

Ahogy megkaptam a készülékem (5 évesen), akkor kezdtem el járni Éva nénihez, beszéd és egyéb készségek fejlesztése végett, hogy a sulira is felkészüljek. Nagyon-nagyon kellemes emlékeim vannak ezekből az évekből. Ahhoz képest, hogy nem hallok elég jól, viszonylag szépen megtanultam beszélni és ezt Éva néninek köszönhetem. Bele se merek gondolni, ha nem járok szurdopedagógushoz, az iskolában biztos nem tanultam meg volna olvasni a többiekkel. Így az első osztályban nem amiatt unatkoztam, hogy semmit nem értek az egészből hanem, azért mert megvártam, hogy a többiek is megtanuljanak olvasni. Remélem, hamarosan ti is közlebbről megismerhetitek!

#3 ISKOLÁK

Mai napig emlékszem, hogy milyen megtiszteltetésnek vettem, mikor az igazgató bácsi közölte velem, hogy nagyon örülnek nekem, és nyugodtan, örömmel járjak iskolában, szeretettel várnak. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy nem szívesen látnának a halló gyerekek között.

Persze szinte mindig első padban ültem, és megengedték, hogy a barátnőm lehessen a padtársam. Amikor a tanár háttal volt, (ugye legtöbbször ez van) akkor nem hallottam, amit mondott és még a fél szöveget is kitakarta. A barátnőmmel, Hannával kifejlesztettünk egy módszert: mindig egy bizonyos szögben tartotta a kezét, úgy, hogy tudjak másolni róla, de amit nem írt le a tanár a táblára és fontos volt, akkor azt szóban gyorsan elmondta. Neki igazi kiképzés volt ez a 11 év, hiszen a gimi végéig együtt ültünk és tőle aztán tényleg nagyon sokat kérdeztem. (Ha a10 milliót vesszük, akkor vagyúgy 5 milliót tőle kérdeztem vissza. 😀 Köszi Hanna!! 😉

Az osztálytársaim, diáktársaim nem csúfoltak. A tanáraim is nagyon segítőkészek voltak. Keresték, hol segíthetnek, órák után is elmagyarázták, ha valamit nem értettem. És nem volt még egy olyan ember, aki annyi reményt fűzött volna, hozzám, mint a sakk tanárom. 😀

Na, azt gondoltam, hogy ez a fajta jólétem az egyetem kezdetével véget ér. Nem fog ismerni senki, úgy hallottam a tanárok semmibe veszik a diákokat. Jegyet sem aszerint kap a diák, amit megérdemel. Kellemeset csalódtam, mert már a beiratkozáson ott volt a Debreceni Egyetem egyik szervezete, a DEMEK (Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ) és bemutatták, hogyan fogják segíteni a tanulmányainkat. Az évfolyamtársaim közül szinte mindenki segítőkész volt, aki nem, az nem a hallássérülésem miatt. A tanárok, előadók közül is szinte mindenki megtalálta a módját annak, hogy segítsen. Erről majd egy másik posztban írok. 😀

Hálás vagyok mindenkinek, aki segített, hogy a hiányosságaim ellenére a suliban eltöltött idő alatt megalapozzam a jövőmet!

#4 MUNKAHELYEK

Felnőttként pedig a napunk minimum harmadát a munkahelyünkön töltjük. Ezért sem mindegy, hogyan viszonyulnak hozzánk. Szerencsémre a munkahelyeimen is nagyon jó helyzetben voltam. Már diákmunkásként is mindig odafigyeltek rám, hogy ne érjen hátrány semmiben. Sőt még a moziba is felvettek, pedig oda azért kell hallani.  Most egy irodában dolgozom, és a kolléganőim is rendkívül támogatóak, telefonálnak helyettem, és segítenek, ha valamit a fülem miatt nem tudok, de ha más miatt van szükségem segítségre, akkor is. Köszönöm!

#5 ISMERETLEN EMBEREK

Végül, de nem utolsó sorban, nagyon köszönöm azoknak a személyeknek, akiknek a segítségét szoktam kérni az utcán, tömegközlekedési eszközökön, bevásárlóközpontokban, ügyintézéskor. Köszönöm, hogy sokan ismeretlenül is olyan kedvesen szoktak segíteni!!

+1 ISTEN

Nekem a hit nagyon sokat adott és ad a mai napig. Kamasz korszakomban ott voltam azokkal az érzésekkel, hogy érek-e annyit, szerethető vagyok-e annyira, mint egy tökéletesen halló ember. Isten szeretete segített abban, hogy szeressem magam, és vegyem észre, hogy mások is szeretnek. (A kamaszok érzéseit, ha halló, ha nem, akkor se lehet kiismerni 😀 )

Nekem Isten volt az a személy, akivel kapcsolatban úgy éreztem, hogy 100%-osan megért. Majd egy éve mikor, megismertem az első nagyothalló ismerősömet és összebarátkoztunk, akkor voltak hasonló érzéseim, hogy végre valaki teljesen érti, érzi, átéli, amiket én is.  🙂

Ti miért vagytok nagyon hálásak a hallóknak? 😀

 

Írta: Kajtár Dóri

Képek: /unsplash.com

2018-03-28T14:31:28+00:00