Hallássérült tanulóként egyáltalán nincs könnyű dolgunk az integrált oktatásban, noha hallók szemében úgy tűnik, egészen jól vesszük az akadályokat, azért ez korántsem ilyen egyszerű. Azon túl, hogy küzdünk az előadások követésével és megértésével, és a lemaradásunk ellenére igyekszünk tartani az iramot, van még egy markáns dolog, ami megnehezíti a tanulást. A gyötrődés. Szóval, a címben lévő kérdésre egy saját történettel válaszolok.

Legutóbb egy hallássérült lány megkérdezte, nem éreztem-e rosszul magam valaha azért, mert szívességet kértem valamelyik csoporttársamról vagy tanáromtól. A kérdés bármennyire is abszurdum, és ugyan csípőből mondanám, hogy nem, ugyanakkor sokáig nagyon rosszul éreztem magam ezért.

Rosszul éreztem magam, mert kiszolgáltatott voltam, és mások jegyzeteitől függöttem. Rossz érzés volt mások jegyzeteit turháló diák szerepében tetszelegni, de mégis tettem, mert ezeken a jegyzeteken múlt a jegyem, az osztályzatom, a diplomám, az életem.

Volt egy lány, egy eminens tanuló, akiről lehetett tudni, hogy jó jegyzetei vannak. Szóról szóra jegyzetelt, míg mások csak kulcsszavakat, félmondatokat. Többnyire 4-5 diák jegyzeteiből hámoztam ki az anyag lényegét, és készültem a vizsgákra, azonban volt egy tantárgy, amire ez már nem volt elég jó módszer. Odamentem hát a csajhoz, és megkérdeztem tőle, hogy nem adná-e kölcsön, szükségem lenne rá. Mielőtt elmagyarázhattam volna neki, hogy miért, visszautasított, mondván, hogy miért nem kérem el azoktól, akiktől szoktam, különben meg járjak be az órákra.

Ekkor megfordult bennem valami.

Dühös voltam és frusztrált. Igazságtalannak éreztem a kioktatást, hiszen minden órán ott ültem, nem azért kértem el a jegyzeteit, mint sokan, akik tényleg azért nem jártak be órára, mert előző este buliztak, és nem bírtak felkelni. Akkor érett meg bennem a döntés, hogy igenis megérdemlek mindennemű segítséget, mind a csoporttársaktól, mind a tanároktól.

Van egy határ, amelyen túl nem tudsz megfelelni egyedül az elvárásoknak, ha megfeszülsz sem. Ezt a határt a tanáraitok és a csoporttársaitok tudnak segíteni átlépni. Azóta, ha szükségem van segítségre, felismerem, és megfelelő magyarázattal megindokolva, kérek. Akkor kivételesen megmakacsoltam magam. Elmagyaráztam neki nagyon részletesen, miért van szükségem pont tőle a jegyzetekre, majd elköszöntem tőle. Később megkeresett, de nem fogadtam el tőle a jegyzeteit. Egyszerűen nem esett jól tőle. Annak a vizsgának a jegye nyilván nem a legszebb osztályzat volt az egyetemi évek alatt, de nem bántam, és azóta mindig bűntudat nélkül kérek segítséget, és kevesen mondanak csak nemet.

Van hasonló történeted? Írd meg nekem üzenetben facebookon!

A cikket írta: Puha Andrea