Mondatok, amik régen idegesítőek voltak, de ma már lepattannak

Vannak mondatok amelyek olyanok mintha tőrt döfnének belénk. Vagy azért, mert, aki mondja nincs tisztában azzal, amit mond, (rosszabb esetben tudja, és pont azért …),  vagy mi vagyunk kissé (túl) érzékenyek. Idővel persze megtanuljuk ezeket a mondatokat nem komolyan venni vagy ahogy idősebbek vagyunk, megtanuljuk helyesen kezelni ezeket. Jó pár év alatt pedig hozzá is szokunk. Meg azért tegyük hozzá, hogy a környezetünkben is változnak az emberek, megismernek minket, tudják mik azok, amik nem esnek nekünk jól. Tapasztalataim szerint elfogadóbbak, mint 15 éve.

Nektek is ismerősek az alábbi mondatok? Egy fárasztó nap vagy egy vita után olykor a legkedvesebb, legtürelmesebb emberek szájából is kicsúszhat.

#1 Csak nem akarod meghallani

Az igaz, hogy ha odafigyelünk, akkor jobban megértjük, meghalljuk  a dolgokat. De van olyan, amikor hiába minden erőfeszítés, a harmadik visszakérdezésnél is csak a beszélő szájára koncentrálva – a fülünk is már szinte leesik a fejünkről, annyira akarja hallani-, sem sikerül. Hát, vannak helyzetek, amikor az akaraterő sem segít. És akkor ilyenkor elhangzik az a mondat hogy meg se akarjuk hallani… Az ilyentől én majd felrobbantam. Rájöttem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, de vannak szavak, frekvenciák, amit -akárhogy is szeretnék-nem tudok meghallani. És a hallóknak hihetetlennek tűnhet, hogy az előbb hallottuk, aztán meg nem, de a nagyothallóság ilyen. Attól még, hogy valamit valamikor valahol meghallunk, egy másik helyszínen, más körülmények között nem biztos, hogy fog menni.

#2 Nem figyelsz eléggé, azért nem érted… azaz figyelj jobban és hallani fogsz!

Ha díjat osztanának a koncentrálásért, akkor a jelöltek között tuti lennének nagyothallók. 😉  Sokáig, többfelé tudunk koncentrálni, de emberből vagyunk, mi is elfáradunk. 😀 Volt idő, amikor bedőltem az ilyen motivátoroknak, és elhatároztam: “na még egy kicsit jobban figyelek és menni fog, hallani fogom.” De nem, a nagyon koncentrálásnál a mégjobban koncentrálással nem fogunk jobban hallani, csak hamarabb elfáradni. Most már csak mosolyogni szoktam az ezekhez hasonló tuti tippeken.

#3 Bezzeg mikor xy mondja azt hallod

Előfordulhat, de nem azért, hogy az illetőt bosszantsuk. Valaki a mély, valaki a magas frekvenciájú hangokat jobban hallja. Ez minden hallássérült embernél máshogy van. Érdekes, hogy emellett az agyunk hozzászokik bizonyos frekvenciákhoz. Például a halk szavú barátnőmmel húsz éve jóban vagyunk és sokszor a hallóknál is jobban megértem. Akivel sokat vagyunk, azoknak a hangját jobban halljuk. Legalábbis nálam így van. Nálatok? 🙂 

#4 Á, mindegy, nem fontos 

Mikor nagyban mesélnek valamiről percekig és lemaradtam (esetleg röhögőgörcsöt is kapnak,) majd megkérdezem, hogy mi volt és jön ez a válasz. :O  Ezt valahogy sose értettem és talán sose fogom, hogy akkor percekig feleslegesen koptatta a száját?! Pedig tudniuk kell a hallóknak, hogy nem kérdezünk mindig vissza, csak azt kérdezzük meg ami szerintünk/ nekünk/ fontos (lenne), de sokszor fáradtak, nincs kedvük vagy elnézést, de lusták elmondani még egyszer és tisztelet a kivételnek! Rendkívül bosszantó tud lenni, hogy mi már nem tudunk csinálni semmit, de ha ő elmondaná mégegyszer lehet megértenénk. Csak neki most nincs kedve… Na de ezt is fel kell dolgozni, hogy ilyen emberek is vannak. :/ 

#5 Majd elmesélem 

Szintén visszakérdezés után szokott jönni a válasz, hogy nemsokára elmeséli. Ez már egy kicsit barátságosabban kezdődik, de általában, ahogy vége a párbeszédnek és kérdezzük, hogy akkor mi is volt? Hasonló végkifejlethez érkezünk. “Ohh, bocsi, már nem tudom, elfelejtettem.” Igen, mi tudtuk, hogy ez lesz, azért szakítjuk meg a beszélgetést akkor, és akkor nem kell a végén olyan sokat mesélni. MI is igyekszünk nem közbe szólni, félbeszakítani a beszélgetést, de ha nem értjük, akkor nincs értelme a társas beszélgetéseknek. De a barátaink, ha fáradtak, ők akkor is segítenek. <3

#6 A halló embereknek is nehéz, ők is visszakérdeznek

És bármi ilyen mondat, amikor valami nagyon nem megy és azzal akarnak vigasztalni, hogy a halló embereknek is nehéz a magnóhallgatás a nyelvvizsgán, vagy a halló emberek is sokat visszakérdeznek. Ezek aranyos vigasztalások, de őszintén engem nagyon zavartak ezek a mondatok, mert én attól sose lettem boldogabb, hogy másnak se megy. 

+1 Miért kiabálsz? Én hallok.
 
Nem mondod?! Azt hittem, ha én nem hallok, akkor senki sem hall. 😀 Velem megesik néha, hogy én is akarom hallani, amit mondok, emiatt beszélek hangosan. Meg persze a hangos szó szubjektív. Mások szerint kiabálok, szerintem csak suttogok. 😀 De sokszor úgy beszélek, hogy csak tudom, hogy beszélek, és csak remélem, hogy nem jött ki minden gondolatom hang formájában. 😀
Valamelyik mondat sokáig frusztrált, valamelyiktől a falat kapartam volna, de ma már nem veszem magamra azt, ami nem vonatkozik rám (csak mások azt gondolják). Beletörődtem, hogy vicces sztorikról olykor lemaradok. De a legfontosabb, hogy bennünk rendben legyenek a dolgok, meglegyen a belső harmónia. A családunk, barátaink szeretnek minket így, ahogy vagyunk, és egyszer a társadalom is felnő.
Mi maradt ki a listáról? Titeket is zavart, van ami még most is idegesítő?
Cikket írta: Kajtár Dóri
2018-05-29T08:43:07+00:00