Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire örülök annak, amikor tőletek kapok üzenetet, vallomást, amit vendégposztként tölthetek fel nektek ide. Főleg, ha azok ennyire őszinte, tiszta, szeretnivaló iromány, mint ez. Íme egy kis Kajtár Dóri a kávétok mellé!

Kajtár Dóra vagyok, hallókészülékes. Majdnem minden bemutatkozásom így kezdődik. Ha nem is az első mondatban, de az első öt percben általában elárulom az újonnan megismert embereknek az oly sokáig féltve őrzött titkomat. De vajon jól van ez így? Összegyűjtöttem pár érvet amellett, hogy már a kapcsolat elején vállaljátok fel „gyengeségeteket”.

A hallássérülés gyengeség vagy nem? Ezt szinte mindenki máshogy fogja fel. Én kezdetben cikinek éreztem (de minek is érezné egy kisgyerek, ha körülötte mindenki hall, csak ő nem?).

Később rájöttem, hogy igazából hozzám tartozik ez is. Én ilyen vagyok.

Vannak jó és rossz tulajdonságaim, személyiségjegyeim és szokásaim, amik a hallássérültségemből fakadnak (pl.: belevágni más mondandójába, hangosan beszélni, ahol halkan kellene). De emellett sok mindenre megtanít a „fogyatékosság”: könnyebben együtt tudunk érezni másokkal, felerősdödnek más képességeink.

Nekem nem volt könnyű eldönteni, hogy felvállaljam-e a hallássérülésemet. Az ellenérveim a következők voltak:

nem szerettem volna, ha a bepakolnak a fogyatékos kategóriába.

Szerintem félnek az emberek a fogyatékosakkal való társalgástól: mit szabad neki mondani és mit nem. Némelyek rögtön elkezdenek sajnálni, máshogy viszonyulni hozzánk, mintha nem tudnánk mi is teljes életet élni. Pedig tudunk. Igaz, hogy nem ugyanúgy, azaz más módszerekkel jutunk el oda, ahova a többiek, de mi is eljutunk előbb vagy utóbb. Vagy a másik, hogy azt gondolják, hogy mi akarjuk sajnáltatni magunkat, pedig mi is úgy hallunk ezekkel a kütyükkel, mint ők.

Sok gondolkozás, sírás, kellemetlenség és félreértés után hoztam egy döntést, és igyekszem azóta is tartani magam hozzá:

nem fogom szégyelleni magam, hanem elmondom, hogy baj van a hallásommal.

És nagyon megérte. Íme az okok:

#1 Könnyebben megy a kommunikáció.

Ha az ismerőseink, barátaink tudnak arról, hogy nem hallunk jól, akkor arra az oldalra állnak, amelyik fülünk erősebb, kerülik a suttogást, nem folyton telefonon hívnak, hanem chat-re váltanak, ha szájról olvasunk, akkor odafigyelnek az artikulációra, hangerőre. Sok energiát meg tudunk spórolni, ha a büszkeségünket és félénkségünket félretéve az elején felvállaljuk „fogyatékosságunkat”. Ráadásul a beszélgetéseket is élvezni fogjuk, nem csak bólintgatunk az „azt sem tudjuk mire”.

#2 Kevesebb lesz a félreértés.

Amúgy is, előbb vagy utóbb úgyis kiderülne, ha nem is az akcentus/ beszédhibák miatt, akkor a folyamatos visszakérdezésből tuti. Jobb megelőzni a bajt, mint kijavítani. Én az egyetemen a szóbeli vizsgák előtt, de már a szemeszter elején szóltam a tanároknak, hogy nehogy azt higgyék a vizsgán, hogy lusta voltam tanulni a majd megkapom a kettest alapon.

# 3 Nem érzik „becsapva” magukat

Párkapcsolatban és munkahelyen nem leszel zsákbamacska. Szerintem őszintén tisztázni kell a leges- legelején. Ha csak emiatt kapsz elutasítást, hogy hallássérült vagy, akkor amúgy sem kár érte. Viszont, aki szeret, az így is szeretni fog.

Az állásinterjún is mindig elmondtam, hogy van egy kis „hibám”, és keresték a megoldást, hogy hogyan lehetne megoldani a helyzetet. Persze, nemcsak elmondom, hogy hallássérült vagyok, hanem mellette bebizonyítom, hogy vannak más képességeim és technikáim, amivel el tudom látni a feladatokat, és lényegében nem lesz hátrány, ha hallássérültet alkalmaz.

De ha nem mondjuk e,l és később kiderül (és úgy is ki fog!), akkor megrendülhet a bizalmuk felénk, nem tartanak majd őszinte embernek bennünket.

#4 Nem kell izgulni, hogy mikor derül ki

Ahogyan az előbb említettem, előbb vagy utóbb kiderül a titok. Minek a színjátszás, stresszelés, ha ezt meg lehet spórolni, és természetesen, nyugodtan lehet kommunikálni az emberekkel. És az a tapasztalatom, hogy az emberek megértőek.

Írjátok meg ti is, hogy ti mi miatt vállaljátok fel azt, hogy nem hallotok jól, vagy hogy mi az az ellenérv, ami miatt szerintetek titkolni kellene?

A cikket szerkesztette: Puha Andrea