Segítség vagy leuralás?

Március 15-én emlékeztünk meg az 1848-as szabadságharcról. A történelem során egyfolytában küzdenünk kellett a szabadságunkért, önállóságunkért. Hogy jön ez ide? Szerintem hallássérültként még többet kell tennünk, hogy az önállóságunk megmaradjon és ne legyünk a sztereotípiák, társadalmi elvárások, esetleg családtagok, barátok által helyesnek vélt döntések, életutak rabjai. Ne azt az életet éljük, amit mások kitalálnak, intéznek nekünk.

Az a tény, hogy fogyatékkal, azaz a hallás hiányával élünk, érzékennyé teszi a körülöttünk élőket. Úgy értem, hogy sajnálják, hogy mi nem hallunk jól és ezért próbálnak valahogy kárpótolni minket és ott segíteni, ahol tudnak. Főleg családtagok, barátok kiállnak mellettünk, ha valami igazságtalanság ér bennünket az iskolában, hivatali ügyintézéskor, orvosnál…

Például, ha lenéző hangnemben beszélnek hozzánk vagy üvöltöznek velünk egy ügyintézés során -mert nem hallunk-, akkor legközelebb ettől meg akarnak óvni bennünket egy újabb megaláztatástól, ezért előfordul, hogy “majd ők kezükbe veszik az ügyünket” és intézik helyettünk.

Ezzel nem lenne gond, ha gyerekkorban történik vagy, ha mi magunk kérjük meg erre őket. Én kifejezetten szerettem gyerekkoromban, ha az orvoshoz elkísért valaki és kisegített, nehogy félrehalljak valamit. (Régebben írtam már az orvoshoz járással kapcsolatos “élményeimről”, ha lemaradtatok róla, itt elolvashatjátok 🙂 )

Tényleg nem a segítéssel van baj. Nem vagyok híve annak, hogy büszkeségből ne fogadjunk el, vagy ne kérjünk segítséget, amikor szükségünk van rá. Hálásak vagyunk, hogy  segítőkészek az emberek. De véleményem szerint különbség van segítségnyújtás és segítségnyújtás között. Ez alatt azt értem, hogy bizonyos emberek túl lépnek egy határt és már nem segítenek, hanem helyettünk akarnak dönteni, cselekedni. Ha hagyjuk magunkat, akkor ez átmehet amolyan leuralásba is.

Láttátok a Hallgass a szívedre című filmet? Jól bemutatja, hogy az anyuka milyen nagy befolyást gyakorolt a siket lánya élete felett. Amikor a lánya már kezdett olyan dolgokat csinálni, ami az ő elképzelésébe már nem illett bele, akkor úgy alakította a dolgokat, hogy mégis csak az legyen amit ő akart.

Hallgass a szívedre című filmből egy részlet, amikor az édesanya elérte, amit akart.

Az ember szereti a családtagjait, barátait, és mivel sokat köszönhet nekik, nem szívesen konfrontál velük. A lány kezdetben hagyta elveszíteni a boldogságát, a szabadságát, majd mikor rájött erre, hogy nem ez az az élet, amit élni szeretne, elkezdett a szívére hallgatni és úgy élni, ahogy jónak látta. Ez sajnos csak úgy tudott megvalósulni, hogy a kapcsolata megromlott az édesanyjával, mert ő ezt nem nézte jó szemmel.

Szerencsés vagyok, mert az én szüleim szerették volna, ha megtanulok önállóan boldogulni. És hagyták, hogy én döntsem el milyen szakmát akarok választani és az ilyen jellegű dolgokban meghagyták a szabadságomat. Ha bárki a kelleténél jobban bele akart szólni az életembe , akkor igyekeztem illedelmesen megmondani neki, hogy ne tegye. Persze az iránymutatást, tanácsokat megvizsgálja az ember és eldönti, hogy úgy szeretné csinálni, de megvan a szabadsága arra is, hogy nem.

Kell, hogy erős legyen az önbizalmunk és  ne akarjuk, hogy mások döntsenek helyettünk csak, hogy a felelősséget rájuk tudjuk hárítani vagy a döntésünknek és a tetteinknek következményét rájuk tudjuk fogni. Másrészről pedig a körülöttünk élő embereknek pedig kell egy érettség, hogy hagyjanak minket az önállóság útján meg akkor is ha kezdetben nehezebben megy, mert az átlagosnál kiszolgáltatottabbak (talán naivabbak is) vagyunk a nem hallásunk és az ebből fakadó kezdeti bizonytalanságunk miatt.  

Nehogy félre értsetek, nem a szülőket, családtagokat, ismerősöket akarom gonosznak bemutatni. Azért nehéz téma ez, mert ők jó szándékúak, szeretnék, hogy boldoguljunk. Csak figyelni kell arra, hogy ne essenek túlzásba az erőszakos segítéssel. Mert attól, hogy  elintézik helyettünk, azzal nincs megoldva a probléma. Ahogy nem normális dolog az, hogy bárki életébe beleszóljunk, irányítsuk, ugyanígy van a hallássérült személyekkel is. Végül a film is happy end-del végződik ezen a szálon, mert az anyuka is rájön, hogy nem jól csinálta a dolgokat. A lánynak megmaradt a szabadsága és helyreállt a kapcsolata is az édesanyjával is.

A kapcsolat végül helyreállt.

Nektek mi a tapasztalatok? Mi a véleményetek, túlzásba esnek az emberek a segítéssel? ? Szavazzatok facebookon is, kíváncsi vagyok mennyire gyakori probléma ez.

A cikket írta: Kajtár Dóra

 

2018-03-28T14:31:27+00:00