Szituációk az egyetemen

Ebben a cikkben bemutatom nektek, hogyha az egyetemen a tanárral előre beszélünk a problémánkról, akkor nemcsak az izgulást spóroljuk meg (a szemináriumon minket szólítanak és észre sem vesszük, vagy nem értjük a szóbeli vizsgán a kérdést, mert nem is halljuk és ott már kifogásnak veszi a vizsgáztató), hanem talán közösen sikerül valami megoldást kitalálni az akadályokra.

Ha eddig végig kínlódtad a szorgalmi időszakot, mert nem hallottál semmit, a vizsgán is csak azért mentél át, mert szorgalmaddal pótoltad a “nem hallásodat”. Utána olvastál mindennek, éjjel-nappal tanultál, de úgyis csak kettesre sikerültek a vizsgák. De a tanárnak nem akartál szólni…Most még a tárgyfelvétel időszakában nem késő eldönteni (ha még nem tetted), hogy inkább stresszelsz és unatkozol az előadásokon, mert nem hallasz semmit vagy a lehető legkevesebb kellemetlenséggel és szorgalommal élvezed az egyetemet, és hogy haladsz a célod felé! 😉

Az volt a stratégiám, hogy az első előadás után, személyesen beszéltem a tanárokkal,  előadókkal, professzorokkal.

A bemutatkozó óra után nagyjából feltudtam mérni, hogy pontosan mit is akarok kérni a tanártól.

Többségében jó tapasztalataim voltak. Rosszabb sosem lett amiatt, mert szóltam.  Vagy jobb lett vagy ugyanolyan maradt, szóval nincs veszíteni valónk!

Hogyan reagáltak a problémáimra a tanárok? /Igaz történetek következnek :D/

Óriási előadó, mászkálós, halk szavú tanárok

Talán mindannyiunknak ez a legnagyobb kihívás az egyetemen. Sok ilyen tanárom volt és háromféle végeredménye lett annak, hogy jeleztem, hogy hiába az elől ülés, nem hallom.

Az egyik tanár mondta, hogy rendben, oda fog figyelni, hogy hangosabban beszéljen. Nem történt semmi egész félév alatt. Ugyanolyan halkan mászkálgatott tovább és néha nagyokat sóhajtott,  azokat bezzeg hallottam.  😀 (Nyugi, nem minden tanár ilyen!)

Egy másik tanár azt mondta,  hogy szerez be mikrofont és következő órától azzal tartja meg az óráját.  Be is szerezte. de szintemindig recsegett, sípolt vagy ilyesmi.  Amikor nem sípolt akkor épp olyan halk volt mintha nem is lenne mikrofon. Mégis minden órára hozta. Volt, hogy jobb lett, volt hogy nem, de legalább megpróbálta. És ez nekem sokat jelentett.

Az egyik legérdekesebb történetem, amikor az egyik legnépszerűbb tanárhoz kellett felvennem egy tárgyat. Az előadása nagyon interaktív volt, vicces, hétköznapi szituációkkal magyarázta az anyagot. Észre se vettük, hogy a történetekkel meg is tanultuk az anyagot. Viszont ő nem csak jobbra-balra mászkált miközben beszélt, hanem fel-le a sorok között. A nyakam teljesen kicsavarodott, ahogy követtem, hogy szájról olvashassak. Mikor mondtam neki, hogy így nem hallom azt mondta, hogy nem szereti a mikrofont, szeret mászkálni is, de oda fog rám figyelni.

Őszintén, nem hittem neki. Magamban úgy voltam, hogy jövő hétre már el is fogja felejteni. A következő órán miután elkezdi az előadást egyre sűrűbben járkált ott, ahogy én ültem. Csak kis távolságra ment el, és a példákba engem is beleszőtt. A legérdekesebb részeket velem szemben mondta el, így semmilyen fontos, érdekes dologról nem maradtam le. Nem véletlen választották többször is éve tanárának! (Nekem is a kedvenc tanáraim közé tartozott.) Szokatlan módon, de megoldotta a problémát!

Amikor nem adja ki a diasorokat, hogy figyeljünk, jegyzeteljünk.

Ez nagyon hatékony módja annak, hogy ne teljesen mással foglalkozzanak a hallgatók, csak az a probléma hogy hallássérültként nem egyszerű. Sőt nekem kivitelezhetetlen volt az, hogy leírjam a kivetített (terjedelmes, sokszor idegenszavakkal telepakolt) anyagot és figyelni azt, ami elhangzik, mert a jó tanárok nem felolvassák a diákat, hanem elmagyarázzák, leegyszerűsítik. És mindezt úgy jegyzetelni, hogy közben szájról olvasunk.

Nehéz annyi felé figyelni

Szóltam a tanárnak, hogy hallássérült vagyok és nem fog menni egyszerre a két dolog. Lehetne-e, hogy elküldi nekem. Megkérdezte, hogy nem küldöm el senkinek?  Mondtam nem. Lehet nem voltam meggyőző, mert a válasza az volt, hogy gondolkozik, mit tehet értem. Következő órán (ami egy hét múlva volt) kíváncsian vártam, hogy mire jutott! Meglepetésemre hozta kinyomtatva! Ez óriási segítség volt számomra.  Tudtam az előadására figyelni és “csak” a magyarázatát írtam mellé. Így tanulni is könnyebb volt.  És minden óra előtt megkaptam tőle kinyomtatva!

Ugyanebben a szituációban egy másik tanár elküldte nekem emailben, kinyomtattam és órán már tudtam figyelni és jegyzetelni. Probléma megoldva! 😉

Ugye, hogy kell az a tanári magyarázat? 🙂

Amiből szóbeli vizsgát kell tenni

Az ilyen tárgyakat tanító előadókkal, professzorokkal pláne érdemes még az elején beszélni, hogy hallássérültek vagyunk és akkor a vizsgán már nem ez lesz a téma, hanem ők is figyelnek a kommunikációra.

Nekem szinte minden tanár felajánlotta, hogy segít, amiben tud. Ha valamit nem értek, nem hallok valamit, akkor szóljak, akár órát kívül is szívesen elmagyarázza.

Remélem, hogy ezek a velem megtörtént esetek megadják a kezdőlökést, hogy ne titkold az egyetemi tanárok elől sem, hogy hallássérült vagy!

Ti is, akik jártatok egyetemre, vagy már többedik éve jártok, megosztjátok velünk a tapasztalataitokat?

A cikket írta: Kajtár Dóri

Fotók forrása: Pixabay.com

2018-03-28T14:31:28+00:00