Valakinek már a találkozásunk első percében elmondom, hogy nagyothalló vagyok, valakinek csak többedik találkozáskor, de van olyan is, aki még most sem tudja rólam. Nem azért, mert titkolnám, de ha nem látom szükségesnek: jól artikulál, úgyse találkozunk többet…stb. akkor nem hozom fel a témát. De vannak helyzetek, amikor jobb minél hamarabb elmondani. (Szerintem miért fontos elmondani? Ebben a cikkben már meséltem Nektek róla.)
A „leleplezéskor” sokan meglepődnek, vannak, akik zavarukban mentegetőznek vagy viccesnek, optimistának akarnak tűnni, de persze olyan is előfordul, hogy rögtön én vagyok a világ legsajnálatraméltóbb embere.
Tudom, hogy nem sértésből mondják ezt nekünk a hallók, hanem a legnagyobb jó szándékkal és azért mert sokan nincsenek tisztában azzal, hogy van különbség van nagyothalló és siket emberek között.
4 mondat, amivel leggyakrabban találkozok, amikor elmondom, hogy nagyothalló vagyok.
#1 „Dejóóó, akkor te is tudsz mutogatni?”
Közben óriási mosollyal csalimpálnak a kezükkel. Nagyon sokszor találkozok ezzel az aranyos reakcióval, de sajnos mindig csalódást kell okozzak, mert a válaszom az, hogy nem.
Egyébként nem mutogatásnak, hanem jelelésnek hívják. Sok nagyothalló nem használja a jelnyelvet, sőt nem is tudja, mert halló emberekkel éljük a mindennapjainkat. Hallókészülékkel, szájról olvasással kommunikálunk. De én egyszer mindenképp megszeretném tanulni a jelnyelvet, hogy a siketekkel tudjak kommunikálni. És most már egy két jelet meg tudok mutatni annak, aki ezt kérdezi. 😉
#2 „És ezt is le tudod olvasni …?”
Amikor feljön a szájról olvasás, rögtön kezdődik a tesztelés. Ha túlartikulálják, akkor mindig megbukok. Hiába a sokéves tapasztalat, ha nem természetesen beszélnek. De van, amikor így is vissza tudom nekik mondani, pláne, ha normálisan artikulálnak. Aztán a szájuk tátva marad, hogy milyen szuperképességem van. 😀
Az ilyen jellegű artikulációkkal mi sem tudunk mit kezdeni.
#3 „Nem is látszik rajtad.”
Minek kellene látszódnia? A hallássérülteknek is van kezük, lábuk, orruk és fülük is. Ugyanúgy nézünk ki, mint más ember, csak a fülünk nem működik jól. Szerencsére, már a készülékek sem olyan nagyok, mint 20 éve. Alig észrevehetőek. Maximum még az artikulációnk lehet „árulkodó jel”.
Ezt általában bóknak szokták mondani, de megkaptam már azt is, hogy nem is vagyok hallássérült, mert értem, amit mond, és még válaszolok is rá. Ez is egy sztereotípia. A nagyothallók tudnak beszélni! 😉
#4 „Ó, szegény, nagyon sajnálom.”
Gyakran halljuk ezt a mondatot is. Tényleg nem azért beszélünk a nagyothallóságunkról és az ebből fakadó nehézségekről, hogy sajnáltassuk magunkat. Az jól esik, ha megértik, hogy van ami nehezebben megy, de egy kis odafigyelés és sok türelem már fél siker a hallók és nagyothallók közötti vidám kommunikációra.
+1 „Legalább nem vak vagy. Vaknak lenni sokkal rosszabb lehet.”
Volt, aki ezzel bátorított. Én ezt elhiszem, csak amikor ezt egy jól halló és jól látó ember mondja, kicsit vicces. 😀 Fontos az optimizmus, de azért ne bagatellizáljuk el a dolgokat. Attól még, hogy vannak súlyosabb betegségek, a nagyothallásból fakadó problémákat kezelni kell. A nagyothallásnak vannak hátrányai, de meg lehet tanulni együtt élni ezzel. Nem ülünk le sírni, hogy nekünk ez nem megy, és nem adjuk fel. De annyit elvárunk a környezetünktől, hogy ne kezeljenek úgy minket, mintha semmi nem lenne.
Én ezekkel a reakciókkal találkozom általában, Nektek mi a tapasztalatotok?
Írta: Kajtár Dóri
