Egyetlen egy nagyon nagy hátránya van a hallássérülésnek, amit jó mielőbb felismerni, és kivédeni: a negatív, sanda gondolatok. Nem tudom azt mondani, hogy ez személyiségtől függő hiba, mert nem az. Teljesen adott dolog, hogy ha valaki nem hall, akkor kiesik a szocializáció  ritmusából, és nem tudja olyan jól értelmezni a körülötte történő mimikákat, nevetéseket, mozzanatokat, sőt, alaposan félreértelmezi őket, ezzel pedig kellemetlen pillanatokat okoz saját magának…

Össze is gyűjtöttem nektek néhány sanda gondolatot, ami biztosan a ti fejetekben is megfordult már.

Kibeszélnek!

Amikor éppen úgy kapjátok el a környezetetek arcát, mintha éppen rátok néztek volna, és rólatok mondtak volna valamit. Szerencsétlen időzítések sorozata kell ehhez, de ha már egyszer rátok telepszik az érzés, akkor nem szabadultok tőle, és ráadásul meg sem meritek kérdezni, hogy mi van, mert ugye, ha azt mondják, semmi, akkor honnan tudhatnátok, hogy igazat mondtak? És ha konkrétan rákérdeztek, hogy rólatok van szó, és nem, az meg milyen ciki…

Azt hiszik, hallgatózok, és ezért utálnak

Örök dilemma, hogy BKV járművön, irodában, egyéb helyeken nehéz eldönteni, mikor szabad hallgatózni, és mikor nem. Elvégre a többiek úgy is hallják, ha nem néznek oda, de ti nem. ANNYIRA BOSSZANTÓ!

Ó, bakker, lehet, hogy neki sem köszöntem vissza ma? Tegnap? Valamikor…?

Ehhez is pont elég az, hogy egy furcsa mimikát elkapjatok egy szembejövő munkatársatok arcán. Ó, hányszor volt már, hogy nem hallottátok, hogy valaki köszönt nektek, és ti nem köszöntetek, ami miatt bunkónak néztek benneteket…

Nem vagyok elég jó.

Nonstop bennetek van ez a gondolat. Túlteljesítetek, túlkompenzáltok, és nagy szükségetek van a pozitív visszajelzésre azért, hogy érezzétek, minden rendben van, és értékes tagjai vagytok a társadalomnak. Mintha kompenzálnotok kellene valahogyan, hogy kommunikációban nem vagytok annyira erősek. Megsúgom: nem kell.

Van még egy sanda gondolat, ami szerintetek a hallássérültek hétköznapjait rendszeresen megnehezíti? Írd meg nekem üzenetben facebookon!

A cikket írta: Puha Andrea