A SINOSZ igazolvány azon túl, hogy feljogosít arra, hogy ingyen utazzatok a fővárosi tömegközlekedésen, és a távolsági vonalakon is 90%-os kedvezménnyel vehettek jegyet, számos más kedvezményre is feljogosít benneteket és a kísérőtöket is. Ám ezen túl vannak más élmények is, amelyek a SINOSZ igazolványhoz kapcsolhatóak. Én nyilván a sajátjaimat osztom meg veletek, de lehet, ezek közül néhány nektek is ismerős lesz.

#1 Amikor megmentetted a bliccelőt a büntetéstől

Elő szokott fordulni, hogy a mellettem ülőt elkapják bliccelésért. Ilyenkor, ha időben felfogom, mi is történik, szoktam jelezni, hogy a kísérőm, és akkor megússza a büntetést. Mindig meglepődnek ettől, meg is könnyebbülnek, nekem meg semmibe nem kerül feltartani az igazolványom, szóval szívesen megteszem ezt egy-egy kósza bliccelőért. Persze, azért szólok neki, hogy azért ha lehet, most már vegyen is jegyet, nem lehetek ott mindenhol.

#2 Amikor veled potyáztak az osztálytársaid a BKV-járatokon

Ó igen. Számos csoporttársam volt már hálás azért a sok ingyenjegyért, amit nem kellett megvennie az igazolványom miatt. Mondjuk már az is nagy öröm tud lenni, hogy nem kell előásniuk a táska mélyéről az amúgy meglévő havi bérletüket.

#3 Az a pillantás, amikor a BKV-ellenőr tekintete meglágyul

A SINOSZ igazolván sokféle reakciót tud kiváltani az emberekből. Van az a tekintet, amikor többszöri szólongatásra sem reagálok, amitől potenciális bliccelővé válok az ellenőr szemében. Aztán, mikor felmutatom az igazolványt, meglágyulnak. Ez amúgy kicsit rossz érzés, mert naivan szeretnék hinni abban, hogy igazolvány nélkül is rájönnek bizonyos jelekből az emberek arra, hogy hallássérült vagyok, és nem könyvelnek el furabogárnak/bűnözőnek/csalónak. Meg amúgyis, ne azért legyenek velem kedvesebbek, mert nem hallok.

#4 Az a reakció, amikor az igazolvány láttán leesik nekik, hogy azért voltál olyan fura

Naigen, van ilyen reakció is. Amikor látod az arcukon, hogy most már értik, hogy miért nem reagáltál a többszöri felszólításra sem, és minden világossá válik, ami eddig furcsa volt a viselkedésemben. Ilyenkor mindig elhatározom, hogy beszerzek egy pólót, amire felírom, hogy nem hallok, mert tényleg ott tartunk még, hogy ezt folyton magyarázni és mondani kell, hogy ne nézzenek furának.

#5 Amikor van egy igazolvány, amivel igazolhatod, hogy csinos vagy

Ez nálunk kedves szokás, de a SINOSZ szinte csak pár betűnyire van a CSINOS szótól, így a férjem mindig azt kérdezi, hogy nálam van-e a CSINOS igazolványom, ha esetleg a tömegközlekedésen bizonyítanom kéne, hogy milyen szép vagyok (muhahaha).

A cikket írta: Puha Andrea