Hallássérültként az utcákat róni: na, az az igazi kihívás! Gondolom nem vagyok egyedül, amikor belefutok néhány tipikus helyzetbe azért, mert nem hallok. Nem mondanám, hogy ezek zavarnak, sőt, némelyik kifejezetten mulattat, néha pedig megmosolyogtat, hogy mennyire egyszerű az embereket kategorizálni ilyen szempontból. Hoztam nektek 5 tipikus reakciót, ami biztosan ismerős lesz nektek is.

Az ordítozós – Nem hallasz?! Hé!

Nem épp a kedvencem, de szerencsére egyre kevesebb ilyen reakcióval találkozom. Tipikus eset, mikor elejtek valamit, nem veszem észre, vagy akarnak tőlem valamit, de nem hallom, hogy utánam szólnak. A kezdeti szólongatás pedig átcsap éktelen üvöltésbe, amikor is tudatlanul is a tényt ordítozzák kérdésként: Nem hallasz?! Ilyenkor rezignáltan közölni szoktam, hogy tényleg nem. A reakció leírhatatlan: pislogás, dadogás, zavarba jövés.

Az értetlen: ,,Én kiabáltam magácska után, de csak szaladt…”

A minap éppen a Mekiben vásároltam, de a szokásostól eltérően elfelejtették a zacsi aljára rakni a blokkot, anélkül pedig esély sincs bejutni a mosdóba. Annak rendje és módja szerint zacskóstul bevonultam az illemhelyre, mikor is kiderült, hogy hiányzik a blokk. Gondoltam, eléggé nyilvánvaló, hogy vásároltam, csak beengednek, de a néni nekiállt a hegyibeszédnek, miszerint erre figyeljek oda, és márpedig ott kell lennie a zacskóban. Hát, nem volt, és mivel belelendült, közbevágtam, hogy rendben, akkor szerzek másikat, és sarkon fordultam. Mire visszaértem, magyarázkodott, hogy hát nem kellett volna, ő kiabált utánam, ,,de hát magácska csak szaladt”. Hát igen, mondtam, mivel nem hallok. Hát pedig ő kiabált. Ámen. Lapozzunk. Van, aki sosem érti meg.

A gyors helyreigazító – Ó, nem gondoltam volna!

Őket igazából kedvelem. Gyorsan közlöm a tényt, tudomásul veszik, és korrigálnak is. Valahogyan ösztönösen megy nekik.

A kioktató: Aki azt hiszi, direkt vagytok bunkók

Egyszer felszálltam egy buszra, ráadásul hatalmas utazós kofferrel, és már én is alig fértem el, csak az ajtó lépcsőjén, minden oldalról támasztottak. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy srác kioktat, hogy mennyire bunkó vagyok, mit képzelek magamról, hogy szegény csaj mögöttem már háromszor megkért, hogy picit menjek arrébb, és ezt sokszor elismételte, egyre hangosabban, majd ráordítottam, hogy oké, szívesen arrébb mentem volna, amennyire csak tudok, ha hallom.

Nagyon megalázó tud lenni, hiszen arra kényszerít, hogy magam is kissé alpári legyek, üvöltsek, pedig nem az én műfajom, és az külön bántó, hogy nem jogos a kioktatás, amit ráadásul egy egész busznyi tömeg előtt szenvedek el. A sztorihoz hozzátartozik, hogy ezután a srác, mintha elvágták volna, elhallgatott, és mikor leszálltam vörös fülekkel lesegítette a táskám.

A túlbuzgók

Ők mókásak. Annyira zavarba jönnek, mikor megtudják, hogy nem hallok, hogy csinálnak valami furcsa dolgot. Amikor elvitelre vettem kávét, akkor forgolódva beszélt hozzám, ezt a cukorral játsszák el mindig, és sose tudom, mit kérdeznek éppen, ezért szólok, hogy bocsi, nem hallok. Akkor is szóltam, és szegény nő, annyira zavarba jött, hogy elém rakta a kávét, és nemhogy belerakta nekem külön a cukrot és a fahéjat, de még el is keverte nekem, jó hosszan, biztos, ami biztos, olvadjon az a cukor. Hát nem cuki?

Kihagytam valakit? Írd meg nekem üzenetben!

A cikket írta: Puha Andrea