Amikor beszélnek az emberek nagyothalló személlyel általában azt szokták mondani, hogy “de háát nem is látszik, hogy hallássérült vagy” vagy “ha te nem mondod, rólad meg sem mondtam volna, hogy nagyothalló vagy” és ehhez hasonló mondatok. Az utca emberével való beszélgetéskor nem jönnek ki annyira az akadályok, vagy ha ki is jönnek, akkor sokunknak már van annyi színészi tapasztalata, hogy jól leplezzük. Viszont otthon, az együttéléssel minden szeg kibújik a zsákból.

Szerintem a “hallássérülésünket” a családtagjaink élik meg legjobban, vagy azok, akikkel együtt élünk. A szülők felnőttként szembesülnek azzal, hogy a gyerekük hallássérüléssel kell, hogy boldoguljon az életben, de mi van a testvérekkel?

Főleg a kistesókkal, akik még annyi mindent nem tudnak a világról. Nem fogják fel a dolgokat, nem beszélve az ilyen helyzetekről, mikor a testvérei közül az egyiknek hallókészüléke, vagy implantátuma van, vagy esetleg egyáltalán nem hall. Általában a testvérek piszkálják, ugratják ugyanakkor nagyon szeretik egymást. Felnéznek egymásra, tanulnak egymástól és vigyáznak egymásra, mások szekálásától megvédik a kisebb, a kiszolgáltatottabb tesókat és fájdalmasan őszinték egymással, és ez így van jól.

Pénteken (Október 18.-án) volt a Testvérek Napja és ez alkalomból szerettem volna egy kis meglepetést szerezni nektek. Megkérdeztem néhány hallássérült ismerősöm testvérét, meséljenek történetet, ami a  tesójukkal kapcsolatos, vagy mondják el, hogy befolyásolja-e a kapcsolatuk minőségét, hogy a testvérük nagyothalló. Ezek a megható és vicces sorok születtek belőle.

Márk így vallott a tesójával való kapcsolatról:

“Öcskössel kapcsolatban nem is tudok neked olyan konkrét példát mondani, annyira kezelhető és megszokottá vált ez a dolog…

Talán annyi, hogy ha nem érti (hallja) amit mondok neki, akkor mindig vissza kérdez, hogy “mi?”. Szokott lenni félre hallás is, de ez inkább gyermek korából volt nagyon jellemző, amíg nem volt hallókészüléke. Szegény sokáig nem beszélt érthetően (mivel nem hallotta meg a dolgokat), nem tudtuk mi lehet a baj, ekkor derült ki, hogy nagyothalló. Ébresztésre nem reagál Tesó, mindig meg szoktam rángatni. 😀 Telefonban is egész jól hall, amikor beszélünk.”

Béla egy történet osztott meg. “8 éves voltam, mikor egyszer a családdal kint reggeliztünk a kertben. Már majdnem teljesen meg volt terítve az asztal, néhány dolog hiányzott csak. Mikor anyukám mondta hogy milyen szép az időjárás, nővérem visszakérdezett hogy “mit mondott anya??” Én kapva az alkalmon, ezt válaszoltam: Anya azt mondta, hogy gyorsan hozd ki a tejet… Sajnos Anya is meghallotta és azonnal leteremtett, hogy nem szabad visszaélnünk tesóm hallásával. Azóta nem mertem mégegyszer ezt megcsinálni.”

Noémi is a reggeli ébresztést emelte ki: “Tesómmal egy szobában voltunk régen és külön-külön galériás ágyunk volt. Az ébresztő rezgőre volt állítva és be volt rakva a párnája alá, hogy érezze és felkeljen rá. Hát ő nem ébredt fel rá, csak én. És nekem át kellett másznom az ő ágyára és ki kellett kapcsolnom az ébresztőjét. Ráadásul, ha 6-kor kellett kelnie 5-re állította az ébresztőt, hogy biztos legyen ideje elkészülni reggel a suliba. Majd mikor már meguntam, hogy minden egyes nap nekem kell felkelnem 5-kor, hogy lekapcsoljam az ébresztőjét, volt hogy átdobtam az ágyára egy plüsst, hogy felébredjen és kikapcsolja. Na, de ilyenkor én voltam a rossz, hogy megdobom őt és felkeltem… 🙂

De még azt is annyira szeretjük, mikor a hallókészülék elemek kis matricája és a lemerült elemek az egész lakásban megtalálhatóak, a leglehetetlenebb helyeken is.

És a legjobb mikor elkezdesz neki mondani, egy hosszú és összetett mondatokból álló szöveget hogy éppen mit kéne csinálnia, hova kéne menni vagy ehhez hasonlók… ő csak bólogat mintha értené, és mikor a tárgy végére értél, közli hogy “várj egy kicsit, felveszem a hallómat…” Igen, szerintem az én tesóim is egyetértenének Noémivel.

Levi így fogalmazta meg, hogy milyen az, ha a tesód hallássérült: “Rossz olyan szempontból, hogy sokszor vissza kell mondani azt amit, nem hallott, meg mikor társaságban tolmácsolni kell neki,  és ez fárasztó tud lenni. De együtt lehet vele érezni és személyben nem különböznek semmiben,

sőt még erősebb karakterük van, mert ilyen adottsággal, hátránnyal is el kell tudniuk helyezkedni, így erősebbek jellemben.”

Gergő pedig ezeket a szép sorokat írta a tesójával való kapcsolatáról: “Nem könnyű hallássérültként felnőni és élni, pláne ha van 3 tesód is. De nem könnyű akkor sem, ha te vagy a 3 közül az egyik.

Azért nem, mert hallasz, de nem érted milyen az, ha nem.

De nem könnyű már nélküle sem, mert a tizenpár év alatt megszokod. Rááll az agyad. Amikor együtt mentek a buszon, meglátod, hogy a busz elejében milyen vicces frizurája van a gyereknek, nem könnyű megmondani, hogy miért nevetsz (hogy nem rajta nevetsz) úgy, hogy közben a gyerek ne hallja meg elől. Nem könnyű, de én szeretem. Szeretem, mert megtanított rá, hogy jobban megfigyeljem a világot.

Hogy ne csak azt lássam ami van, hanem azt is, amit tesóm belőle hall. Vagy amit hisz, hogy hall. Mert az egy más világ.

Mert, ha azt is látod, hogy “nem hoztam lapátot, pedig lehet esni fog” , vagy hogy “menni kéne teregetni” , közben meg csak “levest kéne szedni”, akkor megfigyelheted a másik világot is. Akkor megértheted, hogy hogyan gondolkodik, hogy mi az amit ő lát. Látnod kell az ő szemszögéből, ahhoz hogy tudd, mikor mit és hogyan kell mondani, hogy azt lássa amit te is. Vagy hogy én lássam azt, amit ő. Nem könnyű négyszer elmondani ugyanazt, de ha profi lennék elsőre is kitalálná. Úgyhogy fejleszteni kell magamat.

Fejleszteni, hogy megértsen, akkor is ha magyarul mondom.

Ha közben mutogatni kell, hogy két szó és összetett, mint Activityben. Nem könnyű, de én szeretem. És akárhányszor is visszakérdez, mindig már megvan az a mondat is a fejemben, amit hallott és az is amit még kihallhatott belőle. És persze néha a postás játékot megidézve, én meg direkt egy jó nagy hülyeséget ismétlek el, és várom a reakciót. Nem könnyű észrevenni, hogy melyik mimika milyen érzelmet vagy gondolatot takar. De, ha nem ugyanazt hallod, mint a tesód, akkor erre is jobban figyelsz. Nézed a reakciót, próbálod kitalálni, mire gondol, mit hallott. Hogyan érti, értelmezi. Amíg ő azt próbálja kitalálni, hogy én mit motyogok. Nem könnyű, de szeretem. A végén pedig,

ha figyelsz rá, hogy úgy mondj valamit, hogy tesód ne hallja, abban biztos lehetsz, hogy kristálytisztán kivette még a háta mögött is.” 😀

Timót nagyon jól összefoglalta a testvéri szeretet lényegét: “A hallássérültség nem befolyásolja, hogy nagyon szeretem mindkét hugomat.” ❤

Nektek milyen tesós sztoritok van? 😀

A cikket írta: Kajtár Dóri