Emlékeztek mennyire izgultunk az anyáknapi műsoron? Aznap minden a gyerekek arcára volt írva. Mindenkinek jól állt a fehér ingecske, vagy blúz. A szülők és nagyszülők büszkén és boldogan foglalták el helyüket a tornapadokon, jobb esetben székeken. Aznap teltház volt a csoportban, hiszen nem akármit ünnepeltünk, édesanyánkat köszöntöttük.

Akiknek nem volt önálló szövegük ugyanúgy izgatottak voltak, mint azok akik egyedül verseltek. A közös szavalásokon pedig mindig akadt egy-egy elbóbiskoló. Az se számított, hogy a mondókát, verset jól mondtuk-e, attól volt tökéletes, hogy szívből mondtuk. Sose felejtem el a pillanatot, amikor megtudtam, hogy az évekig anyukámat ájulás királylánynak szavaltam. Bár elhallás volt, simán betudható gyerekszájnak is.  Az ajándékok pedig a legszebbek voltak. Egy szép  festéssel, ragasztással, vágással, rajzolással alkotott mű és egy gyönyörű virág.

Lara mesélte, hogy régen amikor ovis volt, egy műsorban léptek fel az anyák napjára. Készítettek egy kis virágot, de az övén a festék még nem száradt meg. Amikor megölelte anyukáját, véletlenül a képet is hozzáölelte és anyukája fehér ruháját megfogta a festék.

Eszter ezzel a történettel szeretne boldog Anyák napját kívánni, nem csak azoknak, akik Anyák, hanem azoknak is, akik készülnek erre a napra valamivel.

“Amikor közeledik, az anyák napja sok gyerek lelkesen készülődik. Akár még olyan dolgokat is bevállalnak, amit még sosem.

Nem tudom, hogy szerencsének vagy balszerencsének nevezzem-e azt a tényt, hogy hallókészülékes létemre egészen korán elkezdték a furulyaoktatásomat, ezzel váltottam ki igazából az éneklést. Alapvetően jó volt, hogy tudtam csatlakozni az énekórákhoz. Eleinte semmilyen hátrányát nem éreztem a furulyázásnak, hiszen órán ott volt előttem a kotta, és azt olvasva a megfelelő ideig fújtam a hangokat. Sima ügy. De ugye anyák napjára készülni kell valamivel, és hát azon szerencsések közé tartoztam, akik furulyáztak, míg az osztály többi része nem is tudta megfújni se.

Eleinte nem volt baj ezzel sem, mert kottából olvasva játszottunk. De ahogy haladtak az évek, és egyre komolyabb anyák napi szereplésekkel készültünk, egyre nehezebb lett, amit játszani kellett. Mindez nem zavart engem, amíg ott volt a kotta előttem, láttam mikor kell szünetet tartani, illetve tényleg jól be is gyakoroltuk. Eljött a nap, amikor már kotta nélkül álltunk ott izgalommal várva az anyák napi szereplést. Számomra nagyon nagy koncentrációt, és belső feszültséget okozott, hogy ott álltam a furulyával a kezemben. Először éreztem, hogy izzadság cseppek gördülnek le a homlokomon, és a talaj mintha kicsúszna alólam. Eszembe jutottak pont ebben a döntő pillanatban a karácsonyi előadás során elkövetett bakik, amikor belesípoltam a semmibe, mert kotta nélkül, és zenei hallás nélkül igazán nehezemre esett minden egyes hangjegyet memorizálnom. Nem sokat tévedtem, de mégis fülsiketítően sikított bele a hang a karácsonyi műsor egyik kritikus pontján, amikor várakozás teljes csend hatott át mindent. Az előadás végére már a nyál is folyt a furulyából. Rossz volt belegondolni, hogy ez újra megtörténhet, ezért sokat beszélgettünk a szintén furulyázós osztálytársaimmal, hogy mit tegyünk, hogy elkerüljük azt, hogy teljesen elrontsam az anyák napi műsort.

Megbeszéltük egy barátnőmmel, hogy ő majd mellettem áll, és ha szünet lesz, akkor majd látványosan felfelé fogja tartani az ujját, majd mikor vége a szünetnek, akkor kis előredőléssel jelzi, hogy újra fújni fogjuk a hangszert. Ott álltunk, lenéztem a furulyámra, ami igen megviselten nézett vissza rám, a sok megfeszített gyakorlástól keletkezett rajta egy lyuk, mert néha már annyira igyekeztem, hogy szabályosan ráharaptam a hangszerre.  Elég bánatosnak tűnt a hangszer, de hát anyák napja van, és az éneklés még borzasztóbb lett volna. Ezért hát nem volt mit tenni elszántan rátettem az ujjaimat a kezdő hangokra, és vártam. Attól nem féltem, hogy nem fogom tudni mit kell játszani, de a szünetektől nagyon, ezért oldalra nézve, és nem a szülőkre nézve figyeltem a másik furulyán lévő ujjakat. Elkezdtem.  Szépen játszottam, úgy tűnt minden szerencsésen alakul. De aztán valami megmagyarázhatatlan dolog történt, biztos ismerős lehet nektek is, amikor felelés közben elfelejtettetek valamit. A hangokat a kottából hangok nélkül nagyon nehéz megjegyezni, mindegyiknek van egy hosszúsága, és könnyű elcsúszni. Sajnos a furulya azok közé a hangszerek közé tartozik, amik nem adnak ki rezonanciát, így csak hallás útján lehet játszani rajta. Hirtelen teljesen üres lett a fejem, nem találtam vissza a hangokhoz, de mivel anyák napja volt némán játszottam tovább, eljátszottam, hogy játszok, úgy ahogy mindig is játszottam. 🙂 “

Ezek a műsorok pont ettől voltak nagyszerűek, meghatóak, hogy a gyerekek önmagukat adták teljes magabiztosság látszatával.

Minden Édesanyának nagyon boldog Anyák napját kívánunk!