Ezekben a napokban sokan filmekkel és sorozatokkal ütik el a megmaradt szabadidejüket. De vajon olyan filmet is láttál, amiben hallássérült szereplők is játszottak? Korábban írtam már néhány színészről, akikről nem biztos, hogy tudják az emberek, hogy nagyothallók, vagy siketek. Most bővítem a listát. Ha ismertek ti is hallássérült színészeket, ne habozzatok, osszátok meg velünk is. 🙂

#1 DEANNE BRAY 

Deanne karrierjében az áttörést a Sue Thomas – FBI sorozat főszerepe hozta meg, ahol egy hallássérült titkos ügynököt alakított.  Nem volt számára ismeretlen helyzet, hiszen 16 hónapos korában vették észre, hogy nem hall jól. Szüleinek az orvosok azt mondták 7-12 éves korában menjenek vissza, de édesapja nem fogadta meg a tanácsukat.  Bal fülén 70-90 dB-es hallásvesztése van, így erre két évesen hallókészüléket kapott, a jobb fülére teljesen siket.

Kétnyelvű, beszéli az angolt és az amerikai jelnyelvet is használja. Integráltan tanult, az egyetemen jelnyelv tolmács segítségét is igénybe vette. A forgatásokon a hallókészülékét használja, csak mikor nem hallókészülékes karaktert játszik, a jeleneténél leveszi, de akkor jelnyelvi tolmács van segítségére. Férje, Troy Kotsur szintén siket színész. Álma, hogy Kate Winslet-tel játszhasson együtt és halló lányát jól tanítsa. Színészkedés mellett egy kaliforniai középiskolában tanít siketeknek és nagyothallóknak matematikát és természettudományokat.

#2 ROB LOWE

Csecsemő korában egy fertőzés következtében elveszítette hallását jobb fülére, azóta mono világban él. Első szerepét a Thursday’s Child című tévéfilmben kapta 1983-ban, alakításáért pedig rögtön Golden Globe-díjra jelölték.  Ezután is számos tévéfilmben és tévésorozatban feltűnt. Az elnök emberei című sorozatban Sam Seaborn szerepéért Emmy- és Golden Globe-díjra is jelölték. Szerepet kapott két Netflix által gyártott filmben is, A karácsonyi lovag és a Karácsony a vadonban című filmekben. A fél fülére halló színész 5 éve csillagot kapott a Hírességek sétányán.

#3 MILLIE BOBBY BROWN 

A 16 éves angol gyerekszínész ígéretes jövő előtt áll. 13 évesen megkapta az első Emmy-díjas jelölését (ezzel mindenidők legfiatalabb Emmy-díj jelöltje) , majd 2018-ban a TIME magazin 100 legbefolyásosabb embere közé is beválasztották és azt is elmondhatja magáról, hogy ő az UNICEF legfiatalabb jószolgálati nagykövete. A Grace Klinika és a Modern család vendégszereplőjeként kezdte, de A Stranger Things sorozat szereplőjeként tett szert a népszerűségre.  Születésekor részleges hallássérülést diagnosztizáltak Millie-nél. Az egyik fülére azóta egyáltalán nem hall, másik fülére viszont jól hall.  Nem mindig hallja jól magát, ennek ellenére elképesztően jól énekel. A bájos kis színésznő hozzáállása példamutató:

„Nem érdekel, ha rosszul énekelnék, mert azt csinálom, amit szeretek. Nem kell jól énekelned, táncolnod vagy színészkedned.  Ha szereted csinálni, ha valóban szereted csinálni, akkor csináld! Semmi sem állíthat meg.”

A színésznő más területeken sem engedi, hogy megállítsák. Már saját sminkkollekciót is piacra dobott és a színészkedés mellett modellkedik is.

Írta: Kajtár Dóra