Akik régóta követitek a blogot, tudjátok, hogy ma, március 3-án ünnepeljük a hallás nemzetközi napját. Személy szerint én azért szeretem ezt a napot, mert ilyenkor nem a hiányosságokra fókuszálunk, hanem a pozitív dolgokra, a megelőzésre, szinten tartásra és a fejlődésre.

Persze fontos beszélni a hátrányokról, nehézségekről, a diszkriminációról, a kevésbé kiépült akadálymentesítésről is, de szeretem, amikor arra koncentrálunk, amink van, és abból hogyan tudjuk kihozni a legtöbbet.

A nagyothallóságot is két oldalról lehet megközelíteni, hogy segédeszközökkel sem hallunk mindent, vagy azok nélkül szinte semmit nem hallunk. De úgy is hozzáállhatunk, hogy hallókészülékkel, cochleáris implantátummal sokféle hangot is képesek vagyunk hallani.

A hallás napján már hagyománnyá vált számomra, hogy átgondolom mely hangok az aktuális kedvenceim, mivel mindig fedezek fel újabb és újabb hangokat. Amikor a második hallókészülékem megkaptam extázisban voltam a szél hangjától. Idén a hangszerek gyönyörű hangját és a madárcsicsergést ünnepeltem. 😀

A minőségi halláshoz nem elég egy jó hallókészülék megvásárlása. Folyamatosan kell tennünk a jó hangélményekért. Erre hívja fel a figyelmet idén az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is és lett a nap jelmondata, hogy „Hallásgondozást mindenkinek! Szűrés – Rehabilitáció – Kommunikáció”

Idén először a WHO úgynevezett Hallás Világjelentést (World Report on Hearing – WRH) adott ki. A közel 270 oldalas, angol nyelvű dokumentumot erről a linkről érhetitek el.

A Hallásgondozást mindenkinek! kampány négy kulcsüzenete így hangzik 

  1. Elfogadhatatlan a fel nem ismert halláscsökkenéssel és fülbetegséggel élő emberek magas száma.
  2. Cselekvésre van szükség a hallássérülés egész életen át történő megelőzése és kezelése érdekében.
  3. A hallásszűrésre és -gondozásra fordított pénzügyi források biztosítása kedvező a hallássérült személyeknek, a társadalom számára pedig költségmegtakarítást eredményez mindennek a megvalósítása.
  4. Az emberközpontú fülészeti és hallásgondozást be kell építeni a nemzeti egészségügyi tervekbe a világszerte biztosított hozzáférés érdekében.

Két éve, ilyenkor meséltem a hallásvizsgálatos „élményeimről”, miért nem szerettem audiológushoz járni és ez hogyan változott meg.

 Ebben az évben szakmai szemszögből, de mégis könnyen érthetően mutatjuk be a hallásvizsgálatot, Csetneki Csilla, a SINOSZ alelnöke, gyakorló szakember (mint hallásakusztikus) -aki egyben érintett is-  segítségével.

Rengeteg féle hallásvizsgálat létezik. Lehetne sorolni, mint ahogyan Gombóc Artúr sorolja a csokoládé fajtákat. Szubjektív, objektív hallásvizsgálat, légvezetéses vagy csontvezetéses hallásvizsgálat, Hangvilla-vizsgálat. Ha kíváncsiak vagytok, melyik vizsgálat milyen, akkor kattintsatok ide, mert könnyebben nagyíthatóvá válik a tartalom és élvezetesebb lesz olvasni.

Ha már voltunk hallásvizsgálaton, nem árt, ha értünk az audiogramhoz. Ha mindig is érdekel, hogy mit jelentenek a különböző jelölések, akkor most erre is van lehetőség. Ezeket a a KISOKOS fülön belül bármikor elérhetitek az „Első lépések” alcím alatt!

Végezetül pedig a Nagyothalló Fiatalok Nemzetközi Szervezetének (IFHOHYP)videó üzenetét itt hagyom nektek, melyet kifejezetten erre a napra, a hallás világnapjára készítettek, kiállva ők is a fontos ügy mellett, hogy mindenkinek elérhető legyen a hallásgondozás!

A videó megnézhető facebookon: https://fb.watch/3-n4L4clkv/

Jó hírem van azok számára is, akik nem annyira tudnak angolul, mivel Szente Milán barátom készített magyar fordítást.

Maria:

„A mai nap nagyon fontos számunkra. Ez a Hallás Világnapja. Ezért van számotokra egy üzenetünk. Mit gondoltok, mit csinálnak a fiatalok? Tanulnak, partiznak, pénzt tesznek félre egy új autóra. Mit csinálnak a nagyothalló fiatalok? Pénzt tesznek félre új hallókészülékekre. Néhányunknak a hallókészülékek olyan drágák, mint egy Ferrari. Ezért van szükségünk támogatásra, hogy megszerezzük a hallókészülékeket a rehabilitáció érdekében. És hogy a társadalom teljes jogú tagjaivá válhassanak.”

Paulina:

„Mi a leplezett helyzet az országodban? Tudtad, hogy néhány országban a hallásvesztést a gyerekek és felnőttek körében hónapokig, vagy évekig nem ismerik fel? Mit okozhat a fel nem ismert hallásvesztés? Egy hallásvesztéssel született gyermeknek, aki nem kap időben segítséget, valószínűsíthetően később nehézségei lesznek az életben. A felnőttek, akiknek nem diagnosztizált hallásvesztésük van, szenvednek a társadalom, az oktatás és a munka világában. Ezért fontos, hogy minden országnak legyen egy jó rendszerük, ahol a fiataloknak és a felnőtteknek végeznek hallásszűrést.”

Kave:

„A kutatások azt mutatják, hogy a hallásvesztéssel élő emberek nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek depressziótól. Az idősebb hallássérült embereknél magasabb a kockázat, hogy demencia alakul ki, mert társadalmilag el vannak szigetelve. Szóval mit tehetünk ennek érdekében? A társadalomnak biztosítania kell a kommunikációs akadálymentesítést, mint például a feliratozást, és tolmácsszolgálatokat. Az iskoláknak és a munkahelyeknek is akadálymentesebbnek kell lenniük! A rehabilitáció hasonlóan fontos része az egyéni és a társadalmi támogatás. A kormányoknak támogatniuk kell a hallássérültek szervezeteit. Mert mi egy fontos találkozóhelyet biztosítunk. A fiataloknak különösen előnyös, ha olyanokkal találkoznak akik hasonló kihívásokkal néznek szembe mint ők, és önbizalmat építenek.”

Bowen:

„Az Egészségügyi Világszervezet szerint egy milliárd fiatal van kitéve állandó hallásvesztés kockázatának. Közel 80 százalékuk olyan területeken lakik, ahol a fül-, és hallásgondozó szolgáltatások általánosan hiányoznak. Ezért kritikusan fontos számunkra, hogy a Világ Hallás Beszámolóját arra használjuk, hogy a döntéshozóinknak irányt mutassunk az országainkban a kötelezettség vállalására, hogy integrálják a fül-, és hallásgondozó szervezeteket a nemzeti egészségügyi tervbe. A Fiatal Nagyothallók Nemzetközi Szövetsége azt a fogadalmat teszi, hogy egy integrált része legyen a hallásvesztéssel élő fiatalok rehabilitációjában. Csatlakozzatok ma hozzánk, hogy megvalósítsuk az egyenlő hozzáférést a fül-, és hallásgondozáshoz!Köszönjük, és Boldog Hallás Világnapját kíván az IFHOHYP! ”

Boldog hallás világnapját!

Kajtár Dóri