Bencsik Gergely Nógrád megyében, Pásztón született.  Nagyothallósága ellenére integráltan végezte az általános iskolát Pásztón, majd Egerben a középiskolát. Jelenleg  Pásztó és Budapest között ingázik és a Testnevelési Egyetem asztalitenisz szakedző levelezős hallgatója. Egyéni vállalkozóként dolgozik, elsősorban biztosításokkal foglalkozik, de hamarosan fordulni fog a kocka és a coaching fogja a vezető szerepet betölteni életében. Sportága az asztalitenisz, amivel 12 évesen ismerkedett meg és a mai napig is űzi. A magyar siket sport napja alkalmából beszélgettünk sportról, a hallássérültek sportjáról. Fogadjátok szeretettel! 

K.D.: Mikor veszítetted el a hallásodat? Hogyan befolyásolta az életedet?

B.G.: Nagyothallóként születtem. Régen még nem volt annyira fejlett az orvostudomány, mint napjainkban, főleg vidéken. 2 évesen derült ki rólam ténylegesen, hogy nagyothalló vagyok, 3 évesen kaptam az első hallókészülékemet, amiről egyébként semmi emlékem nincsen. Igazából természetesnek vettem a folyamatot, persze többet kellett velem foglalkozni. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy teljesértékű életet tudjak élni. Tényleg sikerült jó szakembereket találni, akik időt és türelmet nem ismerve foglalkoztak velem. Külön köszönöm Eszter néninek, aki a Dr. Török Béla Speciális Iskola logopédusa, aki ennyit energiát áldozott nekem.

A szebb és tiszta beszédnek köszönhetően sokan nem akarják elhinni, hogy hallássérült vagyok, de néha én is belecsúszok egy-egy kiejtési hibába főleg, ha gyorsan beszélek.

A zajos helyen, ember tömegben és is szenvedek attól, hogy megértsem éppen az aktuális beszélgetőpartneremet, de ha van rá mód, akkor szemtől szemben beszélgetek vele és szájról olvasok. Ha valamit nem értek, akkor bátran visszakérdezek, nem szoktam feszengeni tőle. Viszont, ha egy ilyen után az örök slágert, vagyis a „semmi” válaszolják, attól én is idegessé tudok válni. 

K.D.:Volt hatása a sportkarrieredre?

B.G.: Olyan szempontból igen, hogy sokat köszönhetek neki.

Mindig is szerettem a sportot, először atletizáltam, utána síeltem és sítábárokba jártam, úsztam, fociztam, majd végül az asztalitenisz lett a befutó.

Mint minden kisgyerek, aki elkezd sportolni, az álmodik arról, hogy különböző tornákat nyer meg, képviselheti a hazáját, kijut egy Olimpiára.

A sport nagyon sok lehetőséget biztosít, közösséget, elismerést, célokat, motivációt, küzdelmet add. Nekem jótékony hatással volt a tanulásra, sőt ez egyébként bizonyított tény is. Az órákon könnyebb tudtam figyelni, hiszen a sportnál elengedhetetlen a figyelem és koncentráció. Éppen ezért otthon kevesebb időre volt szükségem, hogy megtanuljam a leckét. Csintalan László figyelt fel rám egy jászberényi versenyen, ahol észrevette, hogy hallókészüléket viselek. Ő elmondta, hogy nagyon tehetséges vagyok, illetve rávilágított arra, hogy esélyem lehet bekerülni a magyar hallássérült asztalitenisz válogatottba. Ez újabb értelmet adott mindennek, jobb teljesítményre sarkalt, hiszen ezelőtt nem tudtam, hogy ilyen létezik és akár az álom valósággá is válhat.

K.D.: Két siketlimpian is voltál. Milyen élményekkel tértél haza? 

B.G.: Igen, az álomból valóság lett. 2013-ban Szófiában voltam először. Emlékszem mindenki eléggé vegyesen élte meg, mert többeknek már nem ez volt az első szereplése, ők csalódottak voltak a lebonyolítás miatt. Egyébként igazuk van. Nos én viszont teljesen másképpen éltem meg, igyekeztem kiélvezni minden pillanatát.

A legnagyobb pillanat azon kívül, hogy a hazámat képviseltem és kiadtam magamból mindent, Máthé Gábor barátom tenisz döntő mérkőzése volt, amire minden szabad magyar sportoló, edző, vezető elment és kiszurkoltuk Gábornak az aranyérmet, az fantasztikus volt.

A második Siketlimpia 2017-ben Samsumban volt, 1 évvel a török zavargások után. Itt elég komoly biztonsági követelmények voltak és itt már érezhető volt a profibb szervezés a bolgárokhoz képest, akik akkor beugróként vállalták a rendezést. A törökök káprázatos nyitó-, záróünnepséget rendeztek, illetve nagyon jó volt a szállás és a legtöbb sporthelyszín. 

Elmondhatom, hogy a hazádat képviselni egy EB-n, VB-n, Siketlimpián a legjobb dolog és igyekszel kihozni magadból a legtöbbet. 

K.D.: Tesi fősulira jársz. Milyen céljaid vannak? Mi leszel, ha nagy leszel?

B.G.: Igen, ahogy már említettem az asztalitenisz szakedzőit végzem levelezős hallgatóként. Már jelenleg is tartok foglalkozásokat gyereknek, tavaly pedig az ETTU (Európai Asztalitenisz Szövetség) keretein belül a legjobb nemzetközi utánpótlás edzőtáborában voltam edző, ahol 18 ország játékosaival foglalkozhattam. Nyáron pedig Balatonfüreden, nemzetközi edzőtáborban fogok edzéseket tartani.

Célom, hogy foglalkozzak gyerekekkel, sőt szeretném népszerűvé is tenni a hallássérült gyerekek számára is, mert sportolni fontos dolog. 

Távlati célok között az edzőség mellett a sportcoachingolás a cél. Nekem nagy szükség volt, hogy fejben jobb legyek, jobb teljesítményt tudjak elérni. Az elmúlt 1 évben fejben erősödtem a legjobban, egyrészt emiatt, hogy magamon kezdtem el gyakorolni bizonyos technikákat.

Úgy gondolom, hogy egy sportolónak nemcsak az edzőteremben kell edzést tartania, hanem mentálisan is felkészültnek kell lenni.

Én igyekszem a stresszt csökkenteni, a teljesítményt és a motivációt növelni. Büszke vagyok arra, hogy egy komoly hegymászót coachingolhatok, aki tavaly már az Mount Everestet is megmászta, illetve válogatott öttusázót is segítek. A sportnak bármilyen szerepben is, de jövője van az életemben.  

K.D.: Kedden volt a magyar siket sport napja. Számodra mit jelent? 

B.G.: Örülök neki, hogy 3 éve létrejött egy ilyen nap. Minden hallássérült számára fontos dolog, függetlenül attól, hogy sportoló vagy sem. Egyfajta elismerés jelent, hogy gondolnak ránk. Sajnos idén a járvány miatt sok mindenre nem kerülhetett sor, de remélem a jövőben ezen a napon lesznek programok, kiváló alkalom, hogy népszerűsítsük a siket sportot.  

K.D.: Mitől siket sport, a siket sport? 

B.G.: Erre így nehéz válaszolni. Az tény, hogy csak hallássérültek vehetnek részt ilyen versenyeken, de ott is csak azok, akik megfelelnek a leírásnak. Össze lehet vetni egy ép sportolót és egy siket sportolót, de az biztos, hogy az utóbbinak nagyobb erőfeszítésre lesz szüksége, hogy sikereket érjen el. Nem szabad elmenni amellett sem, hogy a hallássérült emberek többségének egyensúly zavarai lehetnek. Továbbá több időbe telik elsajátítani egy technikai ütést, például az asztaliteniszben, mert a hibát folyamatosan korrigálni kell. Egy ép sportoló esetében könnyebb, mert őt szavakkal is lehet irányítani, de egy hallássérültet nem, nála muszáj odalépni, megfogni a kezét és vezetni. Ott van még a labda pattogása, a labdamegütése, amit szintén nem hallunk. Pedig ezeknek megint óriási jelentőségei vannak, így egy éppel szemben már eleve hátrányból indulsz. Minden sportág specifikus, tehát mindenhol találni ehhez hasonló dolgokat.

De fontos, hogy a hátrányodat előnnyé tud kovácsolni.

K.D.: Mely hallássérült sportolók inspirálnak téged? Van kedvenced vagy példaképed?

B.G.: Igazán jó kérdés, nemrégen pont az egyik egyetemi beadandóm kapcsán foglalkoztam, olyan sportolókkal, akik Olimpián is szerepeltek. 18 sportolót találtam, akik valamelyik újkori Olimpián képviselték magukat és vannak köztük olimpiai bajnokok, érmesek! Igazán elismerésre méltó teljesítmény, akik ezt elérték, ez bizonyítja, hogy nincsen lehetetlen, csak tehetetlen. Az biztos, hogy ezen dolgozat után Tamika Catchings sportpályafutása nagyon felkeltette az érdeklődésemet, négyszeres olimpiai bajnok kosárlabdában.  

K.D.: Köszönöm szépen a beszélgetést! További sok sikert!