Ági nagyothalló. Drámapedagógus, mert a munkahelyén nincsenek előítéletek. Legyél olyan, mint Ági munkáltatói. Ha ez erős, akkor kihagyom 🙂

Az egyik főszereplője volt a SINOSZ legújabb szemléletformáló kampányának, a Hívd be TE is állásinterjúra!.  Németh Ágival a nagyothalló életről, a forgatásról és egyéb érdekességekről beszélgettünk. 🙂 

Mióta vagy nagyothalló? Volt olyan, hogy szégyellted ezt az állapotot, vagy már kezdetektől elfogadtad? 

Születésem óta nagyothalló vagyok. Erre négy éves koromig nem jöttek rá a körülöttem élők; azt hitték, hogy figyelmi-, vagy értelmi nehézségekkel küzdök.

Végül belenéztek a fülembe és kiderült, hogy kifejletlen.

Négy műtét következett; új hallócsontokat, műdobhártyát kaptam és kialakították a hallójáratomat. Ezeket a műtéteket Dr. Liktor Bálint végezte, aki jelenleg a Bajcsy-Zsilinszky fül-orr-gégéjének az osztályvezető főorvosa. Csodálatos munkát végzett, amely akkor úttörőnek számított és aminek köszönhetően hallókészüléket kaphattam.

Ennek nem örültem eleinte, mert kislányként csak az idős nénik fülében láttam addig ilyet és azt gondoltam, hogy majd csúfolni fognak miatta.

De szerencsére egy kiváló audiológus vett gondozásba, Soósné Günther Móni, aki el tudta velem fogadtatni ezt az új élethelyzetet. Neki és a tanáraimnak köszönhetően a kortársaim között sem ért emiatt kiközösítés; elfogadtak engem úgy, amilyen vagyok – hangosabban kell hozzám beszélni, viszont van egy menő cuccom, amit tudok sípoltatni a kezemben. 🙂

Pályaválasztásod során befolyásolt a döntésedben az, hogy nagyothalló vagy? 

A gimnázium után az ELTE gyógypedagógiai karán tanultam tovább; elsősorban azért, hogy hallássérültek szakirányra mehessek. Az első félév után kellett aztán leadni, hogy mit választunk és

megkérdeztem magamtól, hogy miért is akarom? Mi a motivációm?

Ekkor beúszott a képbe a drámapedagógia és ahhoz a pszichopedagógia-, illetve tanulásban akadályozottak szakirányok illettek inkább, így azokat választottam. Jó döntés volt, mert megtaláltam a hivatásomat – és tulajdonképpen a hallássérülésem vezetett oda. 🙂

Drámapedagógus vagy. Nagyon izgalmas szakmának hangzik. Milyen volt az út, hogy drámapedagógus legyél? 

Nagyon szeretem azt, amit csinálok. Az Óbudai Waldorf Gimnáziumban tanítok immár harmadik éve és idén osztályom is lett. Az ELTE szakirányú továbbképzésén és a Káva Kulturális Műhelynél szereztem meg a tudást és a papírt, amivel taníthatok. Heti egy szakórában kap minden osztály drámát. Ön-és társismereti játékok, improvizációs gyakorlatok, tanítási dráma – mindennel megkínáljuk őket, hogy a végzős évükben jól tudjanak szerepelni a színdarabban, ami hagyomány a Waldorfban. De nem is ez a fő célja az óráknak, hanem az, hogy a diák, aki elballag tőlünk, rálásson a saját működésére, tudjon reflektálni a környezetére; legyen túl olyan helyzeteken, ahol ki kellett állnia és ebben sikerélményt szerezhetett.

ÚJ KÉRDÉS Az Egyetemen és a Műhelyben hogyan oldottátok meg, hogy azt, hogy ne maradj le semmiről? Gondolok itt az olyan akadályokra, mint az óriási tér, a félhomály,  vagy éppen a háttal fordulós jelenetek és nem utolsó sorban az improvizálásoknál is szükség van minden szónak a hallására. 🙂 

ÚJ KÉRDÉS Szeretsz színházba járni. Melyik a kedvenc műved, amit láttál? 🙂 Szoktál valami technikai segítséget használni a hallókészüléken kívül? 

Milyenek a tapasztalataid a munkaerőpiacon? Éltél át hátrányos megkülönböztetést állásinterjún, azért mert előítélettel voltak feléd? 

Én szerencsére nem azon a területen mozgok, ahol előítéletesek lennének az emberek. Emellett azt is fontos megemlítenem, hogy az én hallássérülésem még jól kompenzálható szinten van. Sokat jártam logopédushoz, van egy nagyon jó audiológusom és a tanáraimnak köszönhetően még csak azt sem éltem meg, hogy félnem kéne olyan helyzetektől, ahol meg kell mutatkoznom.

Nemrég forgattatok egy kisfilmet, aminek a mottója, hogy hívd be állásinterjúra, hogy megismerd milyen klassz ember. Nagyon jó lett! Hogy érezted magad a forgatáson? Mi volt a célotok a kisfilmmel?

Nagyothallóként tagja vagyok a SINOSZ-nak; az oldalukon láttam a felhívást. Elküldtem a bemutatkozó kisfilmemet, behívtak és egy elképesztően profi környezetben találtam magam már a castingon is. Igazán igényes munka volt, amibe belecsöppentem. Mind a SINOSZ-, mind a produkció munkatársai a szakmai tudásuk és odafigyelésük javát nyújtották, hogy a film célt érjen.

Szuper látni, hogy a SINOSZ valódi érdekvédelmi szervezetként működik; felismertek egy égető problémát, amelyre válaszolni kívánnak.

A kisfilm azt akarja megmutatni a potenciális munkáltatók- és a társadalom számára, hogy

a hallássérülés nem olyan jellemzője egy embernek, amely alapján el lehetne dönteni, hogy alkalmas-e egy munkára.

Nyilván karmester nem leszek, mert nekem pl. nincs irányhallásom, de korántsem szűkíti le a munkalehetőségek tárházát a hallássérülés annyira, mint amennyire jelenleg a piac mutatja.

Hogyan folytatódott a történet? Felvettek szakácsnak? 🙂

Maradok drámatanár, de a forgatásnak köszönhetően cézár salátában már elég profi vagyok. 🙂

Szerinted milyen előítéletekkel vannak felénk a társadalomban? Le lehet ezeket rombolni? Hogyan? 🙂 

A nagyothallás nagyon izgalmas. A többi fogyatékosságtípushoz képest ez egy elsőre nem látható állapot. Így az emberek nagy része – ha nem tudják, hogy mi az oka -, azt gondolhatják, hogy figyelmetlenek vagyunk; furán beszélünk, tehát valami gond van az intelligenciánkkal és így tovább. A siketekkel kapcsolatban pedig egészen le tudnak blokkolni. Szerintem minden fogyatékosságtípusnál több tényező is nehezíti a dolgunkat. Az emberek rettegnek a ‘nem egészséges, nem ép’ állapottól.

Azt gondolom, hogy a nem látható fogyatékossággal (pl. hallássérülés, autizmus stb.) élő emberek még nehezebb helyzetben vannak, az emberek egész egyszerűen zavarba jönnek, tartanak a kapcsolódás létrejöttétől, kerülik az ilyen helyzetek lehetőségét.

Ennek sokrétű, hogy milyen okai lehetnek, de az okok közül kiemelkedik az információhiány. Nem tudják, hogy mit is jelent hallássérüléssel élni.

Az információhiány fantáziálást szül, olyan dolgokkal aggatja fel a képzeletében az ember a fogyatékkal élőket, amelyek nem léteznek.

Erre a problémakörre a legjobb megoldás a személyes találkozás, amelynek mentén feloldódhatnak az előítéletek és csak két ember és a köztük lévő kapcsolódás marad. “Ági nagyothalló. Ha ismernéd, ez nem számítana.” – mondja a kisfilm is.

De ez a találkozás hogyan jöhet létre? Hiszek abban, hogy a médiának fel kell vállalnia ennek a feladatát, felelősségét. Sokak szerint a média a negyedik hatalmi ág. Hatalma van a gondolatainkra, ismereteinkre, döntéseinkre.

Információt kell szolgáltatnia, hogy leomolhassanak a falak.

Így kétirányú pozitív hatás jön létre: a siket- és nagyothalló emberek önbizalmat kaphatnak attól, hogy “láthatóvá válnak”, a munkáltatók figyelmébe pedig bekerül az a szempont, hogy egy hallássérüléssel élő ember is teljes jogú munkavállaló lehet. Ezért tartom nagyon jónak, hogy a SINOSZ elindul a média irányába. Főleg, hogy mellé teszik azokat a szolgáltatásokat (pl. KONTAKT Tolmácsszolgálat), amelyek lehetővé teszik az akadálymentesítést.

Milyen kihívásokkal találkozol nagyothallóként? 

Függök a készülékemtől. Ha valami probléma van vele és nem tudom használni (pl. szervizben van), akkor olyan, mintha kikapcsolódnék a világ vérkeringéséből. Elszigeteltséget élek meg olyankor. 

Hogy ne csak a nehézségekről beszéljünk, szerinted van a hallássérülésnek előnye is? Irigyelnek a halló barátaid tőled valamit? 

Hogyne! Például a gazdag mimikámat és gesztikulációmat. Vagy azt, hogy mellettem döröghet az ég, zúghat a vihar, akkor is remekül alszom. Vagy azt, hogy ha hangzavar van valahol, akkor csak kikapcsolom a készülékemet és így én is kicsit ki tudok kapcsolni. Az utazási kedvezményt is sokan szeretnék – persze úgy, hogy ne járjon hozzá hallássérülés. 😀

Mi a mottód? Mit üzennél a nagyothallóknak és a hallóknak? 

Szeressétek egymást gyerekek. 🙂

Köszönöm szépen Ági! Sok sikert neked a továbbiakban is! 😉 

Az interjút készítette: Kajtár Dóri