Takács Katalint sokan ismerik, hiszen több mint 20 éve segíti a hallássérülteket. Ő Magyarország egyetlen, nemzetközi minősítéssel rendelkező gyermekaudiológusa, hallásakusztikus mestere. Végzettségét Lübeckben szerezte, mert hazánkban a mai napig nincs ilyen jellegű képzés, nincs ilyen szak egyik főiskolán, egyetemen sem. 2009 óta vezeti az EduKid Speciális Hallásdiagnosztikai, Rehabilitációs és Oktató Központot, ahol megvalósult a felnőtt ellátástól teljesen független gyermek hallásdiagnosztika, fejlesztés és rehabilitáció. A központ az ország minden részéről fogadja nemcsak a hallássérült, hanem a halmozott fogyatékkal élő gyermekeket és fiatal felnőtteket is. A cél egy olyan gyermek- és szülőbarát hely létrehozása volt, ahol nincs fehér köpeny, nincs kórház-szag, ahol családias környezetben a szakemberekkel és a szülőkkel együttműködve végzik el a gyermek korának és mentális állapotának megfelelő speciális vizsgálatokat. Itt zajlik a hallókészülék beállítása, a szurdopedagógiai és gyógypedagógiai fejlesztés is.

A családodban volt/van hallássérült, aki hatással volt a pályaválasztásodra?

A családunkban nem volt hallássérült ember. A pályámat, ezt a szakmát, illetve hivatást a testvérem – Deményné Marada Gyöngyi – miatt választottam. Ő volt a példaképem. Már az általános iskola nyolcadik osztályában az általa kidolgozott tételeket gépelve ismertem meg-e csodálatos szakmát és mivel ő is ezen a területen dolgozott, így általa már korán beleláthattam e rejtelmekkel teli világ szépségeibe és buktatóiba.

Hogy lettél hallásakusztikus, miért pont a gyerekekre specializálódtál?

A szüleim szeretete és az élethetez való hozzáállása a tanítás terén volt az a minta, ami miatt úgy döntöttem, hogy én is gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Édesapám gyermekeket tanított focizni és minket is arra nevelt, hogy mindent a saját erőnkből érünk el, édesanyámtól pedig az élet szeretetét tanultam meg. Azt mondta mindig nekem, hogy soha ne felejtsem el honnan jöttem, tanuljak sokat, és segítsek másokon.

Ahhoz, hogy hallásakusztikusként dolgozhassak, tanulhassak, három dolog kellett: a szerencse, a szeretet és a családi háttér. Amikor felajánlották, hogy az első magyarországi hallásakusztikus üzletben dolgozhatom, nagyon örültem. De azt is mondták, hogy ennek az a feltétele, hogy többször  hónapokra Németországba kell mennem tanulni. Döntenem kellett, hogy merre induljak tovább? A családom egyből mellém állt és szüleim, testvéreim biztosítottak arról, hogy ez a jövő – így fájó, szomorú szívvel, gyermekemet rájuk hagyva, csupa szorongással, de bízva a jövőbe és bennük felszálltam a vonatra, amit máig sem bántam meg

Magyarországon még a felnőtt oktatás sem igazán megoldott, szabályozott, a gyermek ellátás ennél sokkal bonyolultabb – nemzetközi minősítéssel ellátott szakoktató, audiológus, hallásaksuztikus mester csak egy van Magyarországon: Deményné Marada Gyöngyi. Ő az egyedüli, aki követi a nemzetközi és a magyarországi protokollnak, előírásoknak megfelelő szakmai képzést – mind elméleti és gyakorlati szinten -, de a képzésre meghatározott idő nagyon kevés. Nálunk maximum másfél év, ezzel szemben külföldön minimum három év a képzés, és az ottani gyakorlat szerint az audiológus utána sem dolgozhat önállóan, csak felügyelettel, egészen a mestervizsga elvégzéséig. A gyermekaudiológus képzés erre épül rá – sokkal többet és mást tanul a hallgató, mint a felnőtt audiológus, hallásakusztikus.

Sokszor láttam, hogy a gyermekeket a fülészeteken kicsi felnőttekként kezelik. Egyre inkább erősödött bennem egy olyan vizsgálati hely létrehozása, ahol a kisgyerekeket barátságos, vidám környezetben vizsgálják, s nem kis felnőttként, hanem gyerekként kezelik. Így született meg az EduKid létrehozásának gondolata, ami 2010 januárjától meg is valósult Budapesten az Akácfa utcában a De-max égisze alatt, sok-sok segítséggel.

Abszolút pozitívum volt, hogy sok szakember, hallókészülék-gyártó cég támogatott a központ létrejöttében. Több, mint 15 éve foglalkozom gyerekekkel, folyamatosan tanultam, képeztem magam, hogy minél jobban megértsem őket és tudjak segíteni. Elvégeztem a gyógypedagógiai asszisztensi képzést, 2011-ben pedig Lübeckben gyermekaudiológusi végzettséget szereztem. Felkészülten vágtam bele ebbe a vállalkozásba, hiszen Magyarországon a mai napig mi vagyunk az egyetlen ilyen központ.

Gyakorlatilag 15 évig arra vártam, hogy gyerekekkel foglalkozzam. Ehhez kellettek a külföldi tanulmányok. Ha előbb tudtam volna gyerekekkel foglalkozni, akkor már sokkal előbb megvalósulhatott volna az integrálásuk és a rehabilitációjuk. Ez a folyamat a mai napig tart, és ez az a szakma, ahol nem lehet azt mondani, hogy mindent tudok. Folyamatosan képzem magam nemcsak az egészségügy, hanem a pedagógia vonalán is. Tapasztalataimat pedig oktatóként adom át a leendő audiológusoknak.

Mi inspirál  téged nap mint nap?

Egy mosoly, egy hang, egy csillogó szempár. A remény és egy felnőtté vált gyermek, aki a gyerekét is idehozza. A visszajelzések, a kedves, köszönő szavak, egy képeslap, pár jó szó. És az, amikor egy gyermek arcán felragyog az a mosoly, amikor meghallja a világ hangját. Akkor érzem azt, hogy érdemes nap, mint nap ezt csinálni. Ez egy nehéz, de szép hivatás, de minden nap történik valami, amiért érdemes küzdeni, élni.

Van olyan kedves történeted amelyre ha rágondolsz erőt ad ahhoz, hogy ne add fel, tovább kell csinálni?

Nem tudok kiemelni ilyen történetet, hiszen minden nap kapok feladatokat, megoldásokat, kérdéseket, ami sokat ad a hivatásomhoz, a továbblépéshez.

Gyerekekkel foglalkozni óriási felelősség, hiszen egy pár hónapos/éves gyermek nem tudja elmondani, hogy pontosan mit érez/mit hall pl. a hallókészülék beállítása során. Ezt hogyan kezeled?

Ezt a feladatot nem kezelni kell, hanem szakszerűen megoldani. Ehhez elengedhetetlen egy összeszedett, képzett szakmai csapat, mely a gyermek minden egyes rezdülését figyelve, az orvossal közösen döntve állítja fel a diagnózist, a gyermek korát, mentális állapotát figyelembe véve. Fontos, hogy soha ne tekintsük őt mini-felnőttnek, és a kérdés mindig ott legyen bennünk. Nagyon fontos a szülővel való szoros együttműködés is, hiszen ő ismeri legjobban a gyermekét. A gyermeket mindig egészében kell nézni. A jó gyermekaudiológus – aki jártas a gyógypedagógiában, pszichológiában, neurológiában – a gyermek reakcióiból le tudja mérni annak állapotát, és mindezek, valamint a modern eszközökkel végzett vizsgálati eredmények alapján fel tudja állítani a pontos diagnózist és az egyéni rehabilitációs tervet.

A szakmán belül mi jelenti a sikert a Te számodra?

Nekem nem a szakmától kapott dicsőség a legfontosabb, hanem azoktól kapott visszajelzés, akiknek segítek hallásproblémáik megoldásában. A siker az, amit azoktól a gyerekektől kapok, akiknek utat mutathatok. A jövő szakembereitől, akiket taníthatok.

Milyen terveid, céljaid vannak az elkövetkező évekre szakmailag és a magánéletedben?

Szeretnék tanítani, minden jót és rosszat megmutatni, melyet e gyönyörű hivatás ad. Ugyanakkor kihívást érzek önmagamban, mint szakember és mint magánember, hogy a jelnyelv-ismeretemet tökéletesítsem. Ebben az évben és jövőre is több külföldi képzésen veszek részt, melyen remélem sok-sok kérdésre választ kapok. Magamnak csak azt kívánom, hogy ezek a kérdések soha ne fogyjanak el.

Ennyi munka mellett van egyáltalán szabadidőd, tudsz-e annyit foglalkozni a családoddal amennyit szeretnél?

Mivel a munkám egyben a hobbim és a hivatásom is, nem érzem azt, hogy időhiányban szenvednék. Igyekszem megteremteni az egyensúlyt a család és a hivatásom között, és azt hiszem ez eddig sikerült is. Vannak döntési helyzetek, amikor mérlegelnem kell, hogy most mi az első, és ez általában a szakma felé billen. Szerencsére egy szerető, támogató család áll mellettem, akik segítenek és mindenben támogatnak. Maximalista ember vagyok, és szeretném, ha mindenki értené és szeretné ezt a szakmát, és megértené, hogy ebben sosincs megállás. Aki szereti a hivatását és maximálisan ennek is él, tudnia kell lemondania dolgokról.  Ha a szakmában sikeres és boldog vagyok, ki tudok teljesedni, ez kivetül a családi életemre is. Ez fordítva is igaz: ha körülöttem, a szeretteimmel minden rendben van, az a szakmámra is kihat. Mindkettővel lehet foglalkozni és időt szakítani rá. Nem mindig könnyű, de boldog és elégedett vagyok így az életemmel.

Hogyan vezeted le a munkád során felhalmozódott stresszt?

Tanulással, olvasással természetfilm-nézéssel, a szeretteimmel, de a legnagyobb feltöltődést az unokámtól kapom.

Írta: Gaál Zsanett