Kiss Orsolya

Soma barátot keres

Falu végén, erdő szélén, egy kis bokor tövében van egy ház; abban lakik egy süncsalád, hat süngyermekkel. A legkisebb sün, Soma, hallássérült – hallókészüléket visel, amit Bagoly Doktor Bácsi írt fel neki –, s szájról olvas. Soma reggeltől estig folyamatosan szomorkodott: Nem voltak barátai, és a testvérei mindig elvették a játékát.

– Miért nem játszik velem senki? Miért veszik el mindig a játékaimat? Miért nem hívnak el engem sehova? Szeretnék én is barátot! – mondogatta halkan magában.

Egy napsütéses reggeli napon odaáll az édesanyja elé:

– Mami, én most útnak indulok és keresek barátokat. A testvéreim elveszik a játékaimat, nem játszanak velem, egész nap unatkozom. Ígérem, sötétedés előtt hazaérek.

Édesanyja meglepődött azon, hogy a legkisebb gyermeke el szeretne menni otthonról, méghozzá egyedül.

– Édes fiam, ezer meg ezer rossz dolog leselkedik Rád az erdőben; nem hallod, ha veszély közeledik. Kérlek, ne menj, maradj itthon! Itthon biztonságban vagy!

De Soma hajthatatlan, kitart az elhatározása mellett.

– Drága Édesanyám, értsd meg: Nincsen maradásom. A testvéreim mindig elmehetnek, én miért nem mehetek sehova? Nem kell engem félteni, nagyfiú vagyok már!

Sün Mami lehajtotta a fejét, s ezt mondta:

– Jól van, gyermekem, tudod, nagyon féltelek, de ígérd meg, hogy ügyes leszel és vigyázol magadra! A tisztáson túl azonban ne merészkedj, mert ott az autóút, az nagyon veszélyes! S az ösvényről ne térj le, mert akkor nem találsz haza!

Soma boldogan felkapta a hátizsákját és a kicsi cipőcskéjét, arcon csókolta édesanyját s az ajtó felé indult. Az ajtóban azonban útját állta a legnagyobb testvér, Huba. Huba nem szerette az öccsét, mert más volt, mint a többi.

– Hova, hova, Soma? Tudod, hogy te nem mehetsz ki még az ajtón sem, mert nem jó a füled, és elrabol a keselyű! – gúnyolódott Huba.

Soma fennhangon válaszol:

– Megyek barátokat keresni, mert ti nagyon gonoszak vagytok, elveszitek a játékaimat és nem játszotok velem. Állj el az útból, szeretnék elindulni! A keselyűtől nem félek!

Huba fogta a hasát a nevetéstől.

– Te? Te egyedül a nagyvilágban? Hát jó, menj, öcsi, de figyeld meg: Hamar sötét lesz, és ott fogsz sírni az erdőben, mert nem fogod megtalálni a hazafelé vezető utat. És barátot sem fogsz találni, egyet sem! – mondta nevetve Huba.

Soma azonban erre már nem figyelt. Kiviharzott az ajtón, majd kilépett a kapun is. A szíve elkezdett hevesen verni. A Nap melegen sütött. Soma felnézett.

– Szia, napocska! – kiáltotta Soma

– Szervusz, Soma! – köszönt vissza a Nap. – hát Te mi járatban, hova mész?

– Megyek barátokat keresni, mert a testvéreim elveszik a játékaimat és nem játszanak velem. Mami nagyon félt engem, könnyek között engedett el, de én ügyes fiú leszek! – dicsekedett Soma.

– Menj bátran, majd én vigyázok Rád. Innen magasról én minden veszélyt látok! – válaszolta a Nap.

Soma boldogan sétált az ösvényen. Folyamatosan a fejében voltak Mami intő szavai, hogy az ösvényről ne térjen le. Kis idő múlva szembejött vele a róka.

– Szia! Te ki vagy? – kérdezte Soma.

– Miért ilyen furcsa a hangod? Mi van a füledben? Ez valami új? Rádió? – kérdezte a róka.

– Nem értem. Beszélj egy kicsit lassabban! Szájról olvasok; elromlott a fülem. – kérte Soma.

A róka megijedt és elszaladt. „A róka biztosan nem lesz a barátom” – szomorkodik Soma, majd tovább ballag. Megy, mendegél, az út szélén meglát egy gyönyörű kék virágot.

– Te ki vagy? Leszel a barátom? – kérdezi.

A gyönyörű kék virág azonban nem válaszol… Hamarosan találkozik a hatalmas medvével. A medve meglepetten méregeti az aprócska sünit.

– Te ki vagy? Leszel a barátom? – kérdezi Soma.

Ugyanúgy, mint a róka, a medve is megijed Soma hangjától és elszalad. Soma lehajtott fejjel tovább bandukol és találkozik a békával.

– Te ki vagy és miért ugrálsz?

A béka meg sem hallotta a süngyermek kérdését, nagyokat pattanva távolodott. Soma még szomorúbb lett, s félni kezdett.

– Senki nem szeretne a barátom lenni! Most már félek egyedül, haza akarok menni! – kiabálta sírással küszködve.

Ekkor lépett oda hozzá a nyuszi.

– Szia, te kis süni, ne félj, miben segíthetek? – kérdezte jelnyelven.

Soma meglepődött. A nyuszi igencsak jól artikulált, de vajon miért kalimpál a kezével?

– Te ki vagy? Miért mutogatsz? Te is barátot keresel? – kérdezi megszeppenve Soma.

– Nyuszi vagyok és a hallókészüléked miatt feltételezem, hogy hallássérült vagy. Az én szüleim siketek, és otthon jelnyelvet használunk. Ne haragudj, de azt gondoltam, ismered a jelnyelvet! Nem akartalak megbántani. Leszek a barátod!

– Tényleg leszel a barátom? – kérdezi félve Soma.

– Természetesen, örömmel! – válaszolta Nyuszi.

– Jaj de jó! Soma vagyok, a szüleidhez hasonlóan siket, de a Bagoly doktor Bácsi azt mondta, hogy a hallókészüléket viselnem kell. A jelnyelvet nem ismerem, tényleg olyan egyszerű dolog?

– Nagyon szívesen megtanítom Neked, hiszen ez a Te világod. Gyere el hozzánk, bemutatlak a szüleimnek! Biztosan örülni fognak neked!

– Most ne, mert hamarosan sötét lesz, és Mami nagyon fog izgulni, ha nem érek haza. – mondta Soma.

– Ne félj, utána hazakísérlek, tudom, hol laktok! – válaszolta a Nyuszi.

Nyuszi Somát bemutatta a szüleinek, akik a tisztás mellett laktak. A szülők nagy szeretettel fogadták a kis vendéget, etették, itatták, ellátták mindenféle földi jóval. Nagyon sok jelet tanítottak neki. Soma arca felvidult; boldog lett. „Mégis léteznek barátok, akik engem elfogadnak?” – gondolta magában.

Kis idő múlva Soma megköszönte a kedves vendéglátást és Nyuszi kíséretében hazaindult. A tisztáson azonban találkoztak a rókával, a medvével és a békával.

– Te Nyuszi! Ez a sün nem tud beszélni, miért barátkozol vele? – szólt gúnyosan a róka.

Soma félni kezdett. A medve és a béka hangosan kacagtak, gúnyolódtak az aprócska sünin. A nyuszi azonban védelemre kelt a kis barátjáért:

– Ti nagyon buták vagytok! Miért nevetitek ki a kisebbeket? Soma nem veszélyes, hanem siket, vagyis nem hall, mert rossz a füle, és azért van itt, mert barátokat keres. A szüleim is siketek – Soma nagyon sok jelet megtanult az előbb nálunk. Inkább csatlakozzatok, tanuljatok meg ti is jelelni és legyetek Soma barátai! – mondta Nyuszi.

A róka, a medve és a béka arcáról lefagyott a nevetés. „Igaza van Nyuszinak” – gondolták egyszerre mind a hárman. Valóban nem szabad bántani a kisebbeket, a védteleneket. Bocsánatot kértek a sünitől, amit Nyuszi tolmácsolt, mert egyszerre beszéltek, és Soma nem tudta, éppen kire figyeljen.

– „Én is meg szeretnék tanulni jelelni!” – kiáltotta a béka.

– „Én is, én is!” – kiáltotta egyszerre a medve és a róka.

Leültek a tisztásra és gyakoroltak. Nem vették észre, hogy közben teljesen besötétedett.

– Jaj! Nekem már rég haza kellett volna mennem! Megígértem Maminak, hogy sötétedés előtt hazaérek. Biztosan nagyon izgul értem! – mondta ijedten Soma.

Azonnal szedték a sátorfájukat. A medve a hátára kapta a sünit, s meg sem álltak hazáig. A kapuban az izgatott Mami fogadta őket.

– Hát hol voltál ilyen sokáig, gyermekem? Megígérted, hogy még a sötétedés előtt hazaérsz. S könnyeim potyognak, annyira izgultam érted!

– Ne haragudj, Mami! Nagyon kalandos napom volt ma! Találtam barátokat!

Soma elmesélte a történetet az elejétől végéig. Mami arca felragyogott az örömtől; nagyon büszke lett a legkisebb gyermekére. Amikor Soma befejezte a mondanivalóját, Huba jelent meg a kapuban, aki bizony megijedt a medve, a róka és a béka láttán.

– Hát ezek meg kik? – kérdezi Huba

– Ők a barátaim! – válaszolta jelnyelven Soma.

Somának hirtelen nagyon sok barátja lett, akikkel minden héten vasárnap találkozik a tisztáson, és tanulják Nyuszitól a jelnyelvet. Folyamatosan csatlakozik hozzájuk a többi állat is. Nemrég azonban a legnagyobb testvér szíve is megenyhült: Huba is elkezdte tanulni a jelnyelvet és nagyon megszerette az öccsét. Azóta mindig együtt játszanak; Soma többé nem unatkozott otthon és a szomorúsága is elszállt.