Azt ugye, tudjátok rólam, hogy én hallókészüléket viselek, szájról olvasok, a beszéd a kommunikációs csatornám, hallásállapotom: szinte siket. Gyakran, amikor megtudják, hogy nem hallok, mindig megkapom az alábbi kérdéseket:

Miért nem jelelsz?

vagy

Miért nem vállalod be a CI-t?

És ugyanígy, aki siket, magáénak érzi a siket kultúrát, és a jelnyelvet tekinti anyanyelvének, attól is megkérdezik:

Miért nem tanulsz meg beszélni?

Ehhez társulnak olyan kérdések is, hogy miért pont beszélsz, miért pont hallókészülékt hordasz, de egy implantostól is megkérdezik, hogy miért pont a CI-t választotta.

Bevallom őszintén, nem értem ezeket a kérdéseket. Szerintem ilyen kérdést feltenni kábé olyan, mint megkérdezni az első szülés után közvetlenül, hogy mikor tervezitek a másodikat. Senkinek semmi köze hozzá. Ez egy privát döntés, amiről nem kötelező beszélni, magyarázkodni meg végképp nem.

Én azért viselek hallókészüléket, mert ez nekem bevált. Azért nem vállalom be az implantot, mert úgy érzem, nem akarom, nincsen rá szükségem. És azért nem kérdezem meg egy implantostól, hogy miért nem hallókészüléket hord, mert valószínű, hogy oka volt rá, mert úgy érezte. És azért nem kérdezem meg egy sikettől, hogy miért nem tanul meg beszélni, mert az ő életének a része. Pont.

Ma, szerintem nagyon fontos, hogy nyitottan álljunk egymáshoz. Nem kellene, hogy az befolyásoljon bennünket, hogy mi mit gondolunk arról, hogy mi a helyes eszköz vagy kommunikációs csatorna egy hallássérültnek. Attól, hogy én beszélek, még azt gondolom, a jelnyelv egy klassz dolog, és teljesen megértem, hogy valaki anyanyelvként tekint rá. Remélem, egy nap én is ügyesen fogom tudni használni.

Nem gondolnám, hogy bárkinek állást kéne foglalni valami mellett. Van ismerősöm, aki évek után az implantot választotta. Izgalmas nézni, hogyan öltözteti ünneplőbe a szívét, és készül a műtétre. Van olyan ismerősöm, aki jelnyelven kommunikál, és jó nézni, milyen gazdag az a nyelv is. És vagyok én, aki beszélek, hallókészüléket használok.

Nem mindegy, melyik az a kommunikációs csatorna, amit használunk, és melyik az eszköz, ami segít? Ha nekem, nekünk az jó, kérdem én, nem mindegy?

Néha szomorúan veszem tudomásul, hogy vannak, akik egyfajta elvárást támasztanak felénk – hallók, hallássérültek, szakmabeliek -, hogy foglaljunk állást valami mellett, mintha csak egy megoldás létezne. Pedig az az igazság, hogy különbözőek vagyunk, különféle hallásgörbével, különféle családi háttérrel, különféle sorssal. Nincs egyforma megoldás. Nincs jobb vagy rosszabb.

Mindenkinek az a jó, amit választ.

A cikket írta: Puha Andrea