Karolinával egy nyári táborban találkoztam először, ahol csak nagyothallók voltunk. Egy nagyon vidám, kedves és aranyos lányt ismerhettem meg. A mondás, miszerint „Lengyel, magyar- két jó barát, együtt harcol, s issza borát” számomra is értelmet nyert. Ismerjétek meg ti is a barátságos Karolinát! 😉

Szia Karolina! Kérlek mesélj  a kedves olvasóknak magadról, a családodról, gyermekkorodról és arról, hogy mikor elveszítetted el a hallásodat? Hogyan tetszett az iskola..

Szia Dóri! Örülök, hogy újra találkozunk! Köszönöm, hogy meghívtál az interjúra ☺.

22 éves lengyel lány vagyok, születésem óta hallássérült. Nem tudom a hallásvesztésem okát. Sőt, hallásvesztéssel születtem, egy nagy halló családba, a négy nővéremhez. Egy aranyos 19 hónapos gyermek voltam, amikor a hallásvesztésemet diagnosztizálták.

Karolina és a családja

A család észrevette, hogy nem reagáltam a hangokra és a nevemre (igaz, még mindig nem reagálok 😀 ). A hallásszűrés után kiderült, hogy mély hallásvesztésem van, körül-belül 100dB.

Ezután elkezdtem hallókészülékeket viselni és hallás- és beszédképesség fejlesztésén alapuló rehabilitációra járni, melyet a szeretett speciális tanárom tartott, aki a siket gyermekek iskolájában volt tanár. Ez idő alatt 8 évig tanították nekem a balettet, hogy érezzem a zene ritmusát és a zene világát megismerjem. Ezért szeretem a klasszikus zenét és az operát.

Amikor elkezdtem halló gyerekek közé iskolába járni, folyamatosan szükségem volt a tanárok segítségére. A készüléket, az FM-rendszert használtam, hogy támogassam a hallásomat. A tanároknak meg kellett győződniük arról, hogy látom az arcukat, hogy tudjak szájról olvasni. Voltak nehézségek, például gyakran nem tudtam részt venni a nagy csoportos feladatokban, illetve a szünetekben nagy háttérzaj miatt nehezen tudtam kommunikálni más emberekkel. Szerencsére a hallásvesztésnek pozitív aspektusai is voltak.

Megtanultam, hogy segítséget kérjek, és megtörjem a szégyenlősségemet, félelmemet.

Most az az álmom, hogy cochlearis implantátumot kapjak, amivel jobban fogok hallani, mint korábban. Júliusban fog megtörténni a műtét. Nagyon és izgatottan várom.

Melyik egyetemre jársz? Tetszik?

Először két évig Akusztikai szakon tanultam, amely a hallókészülékek technikai kérdéseivel kapcsolatos. Így tudom, hogyan működik a hallókészülékem. Később fél évig angolul tanultam Számítástechnikát. A hallgatói szervezetek támogattak. Sokat dolgoztam a független hallgatói szervezetben, a diák parlamentben és a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos hallgatói szervezetben is. Én voltam a legaktívabb és még mindig dolgozom a „Koło Miłośników Języka Papillon” (a Papillon Nyelv szerelmeseinek köre) tiszteletbeli tagjaként, aminek a célja, hogy a hallássérült diákokért tegyen.

Több díjat nyertünk, többek között: a Tudományos és Felsőoktatási Minisztérium és a Lengyel Sajtó Ügynökség által szervezett „Tudomány népszerűsítése 2018” címmel megrendezett TEAM kategóriában A Szociális Innovációs Fesztivál első kiadása során a „World Changers Fesztivál” (világ változtatói) versenyen a csapatom létrehozta a „Ne legyen siket a siketek szükségleteire” című projektet (első helyezést értünk el, és megkaptuk a közönség díját).

A diákok és az előadók számára jelnyelvi tanfolyamokat, táborokat és műhelyeket szerveztünk. Személyesen is előadást tartottam a siketek világának kultúrájáról. A legfontosabb, hogy együttműködünk az IFHOHYP nemzetközi szervezettel (Nagyothalló Fiatalok Nemzetközi Szövetsége). Ebben a szervezetben a kommunikációs bizottság tagja vagyok.

Elképesztő, mennyi feladat tud lenni, de nagyon szeretem, mikor sok a teendőm és állandóan elfoglalt vagyok.

Emellett fejlesztem a „soft skill”-eimet („puha képességek”, mint például a csapatmunka, kommunikációs képesség, szervezőképesség –szerk.)  például a„Science Popularization” (Természettudomány népszerűsítése) verseny megnyerése után rádiónak és televíziónak adott interjúkon keresztül.

Mi a munkád? Miért szereted?

Öntőformákat készítek hallássérültek, úszók és újságírók számára. Nagyon szeretem ezt a munkát, mert amikor ezeket a formákat néhány óráig készítem, akkor csak erre összpontosítok és nyugodtnak érzem magam.

Nem könnyű feladat, mert veszélyes berendezéseket használunk egy mikromotorral, és tudni kell, hogyan kell modellezni a formát úgy, hogy ne okozzanak kellemetlen érzést használat vagy viselése közben. Ha bármi kidomborodik vagy lyukacsos az sebet  okozhat a fülben. És ahogy tudjuk, mindegyik fül más, így nincs egyetlen modell. Ez egy nagyon felelősségteljes munka.

Sokat utazol. ☺ Milyen eseményeken vettél részt? Melyik volt a kedvenc eseményed?

Igen. Idén már öt országban voltam. Részt vettem a strasbourgi tanulmányi ülésen az Európa Tanács és az IFHOHYP együttműködésével. Idén két ifjúsági csereprogramon is részt vettem,  Magyarországon és Lettországban is, amelyeket az Erasmus + finanszírozott.

Leginkább az IFHOHYP által szervezett rendezvényeken szeretnék részt venni, mert mindig tudom, hogy a közeljövőben újra megismerkedek ugyanazokkal az emberekkel.

Ezeknek a hallássérülteknek köszönhetem, hogy most már úgy gondolom, bármire képes vagyok, a hallássérülésem ellenére is.

A hallássérültek, akiket ott találkoztam ápolók, könyvelők, informatikai szakemberek, szociális munkások, orvosok, mérnökök és más szakmabeliek, ahol az emberekkel való kommunikációra van szükség. Nos, sok barátságot kötöttem. 

Ami az YE-projekteket illeti, ezek nagy kihívást jelentenek számomra, mert főként hallók vesznek részt benne. Magabiztosságot tanulok és segítséget kérek tőlük, cserébe inspirálni tudom őket. Nincsenek jegyzetelők vagy jelnyelvi tolmácsok, így általában valaki segít nekem, vagy beszéd-szöveges alkalmazást használok.

Magyarországon vettem részt az Oxfordi vitában, ami nagy kihívást jelentett számomra. Sokat fejlődtem, hogy kilépjek a komfortzónámból. És ez még csak az utazás kezdete. Még mindig sok minden vár rám.  Ki tudja? 😀

Lengyelországban milyen a nagyothallók helyzete? Melyek a dolgok, feladatok, amik neked nehézséget okoznak?

Hazámban hatalmas probléma, hogy kevés a hallássérültek számára kialakított kulturális helyek mennyisége. A mozikban a lengyel filmeken  még mindig nincsenek feliratok. Van néhány program a  TV-ben, amik feliratozva vannak, főleg TV-műsorok. Kevesen vannak a jelnyelvi tolmácsok, pedig nagy a kereslet irántuk. Pedig keményen dolgoznak és kevés fizetésért.

Sokan soha nem hallottak még az írótolmácsokról. Egy hallássérült hallgatóval az egyetem oktatói és más akadémiai személyek nem mindig szeretnek együttműködni. A vasútállomásokon az üzeneteket csak megafonok közvetítik. Ha orvossal szeretnék találkozni, telefonon kell időpontot kérni, de ezt nem tudom megtenni.

És a legfontosabb probléma, hogy munkát kapjunk.

A munkáltatók félnek és gyakran nem hajlandóak hallássérülteket felvenni. Néha az első körben, amikor a kísérő levélben vagy az önéletrajzban látják, hogy a fogyatékkal élőkkel dolgoznának együtt, akkor végül a hallássérült emberek esnek ki. Nos, hogyan lehet kommunikálni a potenciális siket vagy nagyothalló alkalmazottakkal? Nem tudják.

Mi az életmottód? Szeretnél üzenni valamit a nagyothallóknak, vagy akik olvassák az interjút?

Nincs  konkrét idézet az életemre. De van egy kedvenc életvezetőm. Hadd idézzem a legjobb kanadai pszichológus, Jordan Peterson szavait:

„Mikor az élet követel tőled, ne a csapásra készülj. Fogadd el inkább a kihívást!”

A nagyothalló emberereknek azt szeretném mondani, hogy nem szabad félniük az előre lépéstől, és hogy ne engedjék, hogy a fogyatékosságuk korlátozza őket, hanem az erejük, cselekvésük hajtóereje! 😉 

Köszönöm szépen a beszélgetést Karolina, sok sikert neked mindenhez! 😀 

 

Az interjút készítette: Kajtár Dóri