Nagyothallónak lenni, fiatalon

A nagyothallósággal kapcsolatban szerintem az egyik legnagyobb tévhit, hogy a nagyothalló emberek idős emberek. A nagyothalló szóról sokaknak idős bácsik és nénik jutnak eszükbe a korral járó hallásvesztés miatt. Talán a fiatalok közül ezért nem szeretik ezt a kifejezést magukra használni. Nem akarom bántani azokat, akik 60-70 éves korukban vesztettek a hallásukból, mert nem könnyű megszokni ezt a változást, csak a társadalomban jelen van ez a kép és sokan nem tudják elképzelni, vagy elhinni, hogy fiatalként is előfordul, hogy valaki se nem siket, se nem halló, hanem nagyothalló.

Pedig vagyunk jópáran, akik így születtünk (örökletes/ genetikai halláscsökkenés), hogy nem hallunk teljesen, vagy vannak, akik csecsemő vagy gyerekkorukban betegség, fertőzés következtében vesztették el hallásukat vagy gyógyszeres kezelés miatt kényszerültek hallókészülék hordására. Szóljon ez a kis elmélkedés a fiatalok világnapja alkalmából a nagyothalló fiatalokról. 🙂

Ahogy figyelem a nagyothalló fiatalokat, napjainkban sokkal magabiztosabbaknak, felszabadultabbaknak tűnnek, mint tíz-húsz éve mi kinéztünk. Mikor kicsi voltam azt gondoltam, hogy én amolyan csendes, visszahúzódó típus vagyok, aztán mikor gimnazista lettem, rájöttem, hogy a magam által leszorított kis térben éldegélek, a hallássérülésemre mutogatva. Beletelt egy időbe, míg feloldódtam a halló társaságokban és önmagamat adtam.

Viszont most olyan tizenéves nagyothalló ismerőseim vannak, akik már pár éves koruktól úgy mozgolódnak a halló társaságokban, mint hal a vízben. Nem szorulnak háttérbe a suliban, csoportokban, hanem a társaságuk „menő arcai”. 😉

Gondolkoztam, mi lehet az oka annak, hogy a mi és az előttünk levő generációk „félénkebbek” voltunk fiatalkorunkban, (persze nem mindenki, de általánosságban elmondható, hogy most sokkal magabiztosabbak a nagyothalló fiatalok, mint régebben!)

MÁR NEM (ANNYIRA) TABU TÉMA

Szerencsére egyre többen beszélnek nyíltan a témáról. Sokan felvállalják nem csak a családtagok és barátok körében, hanem nyilvánosan, közösségi oldalakon, blogokon. Elmesélik a személyes történeteiket, érzékenyítő előadásokat tartanak a sulikban. Ezekkel a tevékenységekkel közeledik egymáshoz a hallássérült és halló társadalom. Jobban megérjük egymást, tudják a hallók is, hogy mire kell jobban odafigyelni, hogy gördülékenyebb legyen a kommunikáció egymás között.

Ha ma egy szülő azzal szembesül, hogy a gyereke nagyothallóként született, vagy pár éves korában elveszíti a hallását, nem kell kétségbe esnie, mert van hova fordulnia, és nemcsak elméleti tanácsokat kap, hanem vannak fórumok, ahol a nehézségeket, megoldásokat meg tudják beszélni, olyan személyekkel, akik már átmentek ezeken az élethelyzeteken.

Nem úgy, mint a mi szüleink, akiknek nem volt Google-barátjuk, hogy sorstársakat, gyakorlati válaszokat keressenek. Az előttünk levő generáció idejében sokaknak fogalma sem volt arról, hogy mit jelenthet nagyothallónak lenni, manapság pedig egyre többen veszítik el a hallásukat (hangos zenehallgatás, zajok miatt…) és szinte mindenkinek van már egy nagyothalló családtagja, barátja vagy ismerőse.

NYITOTT TÁRSADALOM

Olyan korban élünk, ahol mindenhonnan az jön szembe velünk, hogy „fogadd el magad és másokat úgy, ahogy vagy, vannak. Már nem rejtegetik a családok annyira a „fogyatékossággal élő gyerekeiket”. Egyre sűrűbben látni az utcán mozgás-, látás-, hallássérült és Down-szinrómás gyerekeket, felnőtteket. 🙂 Talán ritkábbak a csúfolódások, gúnyolódások is, és már az óvodákban, iskolákban tudják a többiek, hogy nem kell tartani a hallássérült társaiktól, és kevesebb a kiközösítés.

(Bár ugyanekkor olyan kezdeményezések is vannak, hogy ha születés előtt kiderül, hogy valamilyen fogyatékossággal születne meg a gyerek, akkor, hogy ne szenvedjen, inkább megakadályoznák, hogy megszülessen.)


A TECHNOLÓGIA
Be kell vallani, hogy ha a technológia nem fejlődött volna ekkorát, akkor sokunk önbizalma nem lenne olyan erős, mint most. És nem boldogulnánk ilyen jól a hétköznapokban sem. A mai hallókészülékekkel sokkal tisztábban, élesebben hallunk, mint régen. Egy jó készülékkel nem csak a beszélgetések elszenvedői vagyunk, hanem azok alakítói is, hozzászólunk a témához és fesztelenül veszünk részt csoportos poénkodásokban.

A gyerekek is jobban hordják a hallókészülékeket és a nyakba akasztható kihangosítókat, mivel már mindenki nyakában, fülében van fejhallgató, fülhallgató vagy valami kütyü. Gyerekkorban nem nagyon szeretnek a tömegtől különbözni, de ma már nem feltűnő jelenség, ha valaki fülében van valami.

Nincs egyedül, ma már az utcán sokak fülében van valami kütyü

Szerintetek miért van az, hogy a mai nagyothalló fiatalok jól boldogulnak a társaságokban? Vagy a látszat csal?

A cikket írta: Kajtár Dóri

2018-08-12T08:10:00+00:00