Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de hallássérültként a világ legnagyobb kiszúrása, hogy kaputelefonokkal van tele a város. Persze, míg ismerőshöz megyek, addig nincs gond: sms-t írok, előre megbeszélem, mikor megyek, ha odaérek, ráírok az ismerőseimre cseten. Azonban nem csak barátokkal találkozom. Gondolom, Ti sem.
Ez leginkább akkor kellemetlen, ha hivatalos ügyeket kell intéznem. Mikor még sok időm volt, akkor rászámoltam plusz fél órát az odaérkezésemre, hogy legyen időm átverekedni magam a kapucsengőn is, de az idő egyre drágább, előbb-utóbb mindenkit bedarál a gépezet, nem jut mindig plusz idő még erre is.
Volt már rá példa, hogy idő előtt érkeztem egy állásinterjúra, és mégis késtem 15 percet, mert egy lelket sem találtam az utcában, akit megkérhettem volna, hogy segítsen a megfelelő időben benyomni az ajtót. Megalázó volt, bár valahol büszke voltam magamra, hogy addig megyek, míg nem akadok rá valakire. Csak hát, a 15 perc az 15 perc. Az állásinterjún számít.
Persze, elmagyaráztam, miért késtem, és ettől függetlenül dolgoztam is ott, felvettek, csak tudott égni az arcom, hogy mennyire szétszórtnak tűnök. Kiszolgáltatottnak érzi magát ilyenkor az ember, én legalábbis az elején néha annak éreztem magam.
A mostani munkahelyemen is kapucsengős a bejárat, a portán engednek be, ha csengetek. Voltak szaladások, ajtórángatások, lángoló arc. De mikor előálltam a problémámmal, igazán kedvesek voltak. Kaptam egy telefonszámot, ha esetleg nagyon nem boldogulnék, arra tudok írni üzenetet, és beengednek. A lányok is cukik, kicsit tovább nyomják a gombot, én is várok kicsit, így biztosan könnyen nyílik az ajtó, nem lesz rángatás a vége.
Sőt, arra is rászoktam, hogy az igazán finom kis változásokból ítéljem meg, mikor kel kifele húznom a gombos kilincset. Néha csak nekidőlök az ajtónak, és a homlokommal érzem, hogy rezeg, néha csak igazán befelé figyelek, hallgatva belülre, míg valaki azt nem kiáltja, hogy: Most! És bejön, mert egyre jobban ismerem a kapucsengőnket, így egyre kevesebbszer folyamodom segítségért. De azért, ha éppen kijön valaki, mikor én mennék be, szaladok, hogy elkapjam. Vannak fáradt reggelek, mikor ez könnyebb.
A kapucsengőknek azonban lelke van, mind mások, mindet meg kell ismerni. Vannak morcosak, kedvesek, lassúak, gyorsak és öregek. De ha hagytok időt magatoknak, barátok lehettek. Addig azonban néhány fontos dolgot nem árt magatokévá tennetek, amiket én is megtanultam a kaputelefonokkal vívott háborúim során:

• Bátran kérjetek segítséget a járókelőktől, higgyétek el, segítenek.
• Magyarázzátok el, hogy nem hallotok, ezért van szükségetek segítségre.
• Soha ne érezzétek rosszul magatokat azért, mert egy kapucsengő olykor kifog rajtatok.
• Ne hagyjátok, hogy a negatív gondolatok teret nyerjenek a fejetekben: az emberek nem ez alapján fognak megítélni!

A cikket írta: Puha Andrea