A hallókészülékeseknek van egy zárt Facebook csoportja, a Hallókészüléket Viselők Fóruma, ahol kikérjük egymás véleményét, megosztjuk a tapasztalatainkat. Itt találkoztam Zoltán történeteivel és megkértem néhányat osszon meg velünk is. Fogadjátok szeretettel Zoltán vendégposztját!
Először is szeretnék bemutatkozni. Sahin-Tóth Zoltán vagyok. 51 éve vagyok hallás sérült, 27 éve hordok hallókészüléket. Baracson élek. Négy gyermekem született – kettő leány és kettő fiú – négy unokám van. 2010 -óta nyugdíjas vagyok.
A rosszul halló ember társalgási mechanizmusáról szeretnék most néhány észrevételt írni. Társaságba kerülve az ember először csak néz, mondhatnám találóan csak FÜLEL, aztán amikor már mindenki hozzátett a beszélgetéshez, ő is szeretne valami FONTOSAT mondani, hozzáfűzni valamit,
de mit és mihez?
Mert ugye nincs képben. Jön a ZSENIÁLIS megoldás! Átveszi a szót és csak beszél. Beszél hosszan, mert ugye abban nem HIBÁZHAT. Beszél, ami éppen az eszébe jut – nincs kapcsolódás a társaság TÉMÁJÁHOZ, de beszél, mert HIÁNYT (hallásértés) szeretne PÓTOLNI. „Kezdő” hallássérültként én is sokszor estem ebbe a hibába és amikor felfedeztem más hallássérült kommunikációjában – MEGDÖBBENTEM – harcoltam ellene és magam is leszoktam róla.
***
A gyermekeim közül ketten Franciaországban élnek. A családi beszélgetések során a gyerekek a tolmácsok. Gond akkor adódik, ha vejemmel, szüleivel magunkra maradunk. Megoldás lenne a kölcsönös nyelvismeret, de ez nem működik. Sokáig kitartóan tanultam a nyelvüket, de amikor önálló beszélgetésre került a sor állandóan javítani kellett engem -úgy éreztem többet, mint ami normális – így ezzel felhagytam. Felhagytam a nyelvtanulással, de a kommunikációról nem mondtam le. Mi történt ezután? Eszembe jutott: segítségül hívom a gyönyörű és gazdag, kifejező jelnyelvet. Nekirugaszkodtam. Először a vejemmel tettem próbát,mivel Ő fogékonyabbnak bizonyult, azután fokozatosan a szüleit is bevontam. Rövid idő után kialakult egy sajátos – jelnyelvre épülő -kommunikáció. Mindenkinek kényelmesnek bizonyult, mert saját anyanyelvén folyhatott a beszélgetés. Olyannyira működött a dolog, hogy később a humort is át tudtuk ültetni. Egyik este szerettem volna hazai pálinkával koccintani a családdal, de vejem jelezte, hogy Ő nem iszik. Elő a „módszert” és eljeleltem, akkor csak legalább az enyémnek a felét. A mi „stílusunkban” fele-fele. Napokkal később a gyerekek bevásárolni mentek és az üzletben láttak egy nagy üveg /l,5-2 literes/ rövid italt, megálltak, vejem mosolyogva mondta, ha a papa most itt lenne jelelné, hogy fele-fele.
***
A felületes figyelmességről is ejtenék pár szót. Csupán arról van szó, hogy a legrutinosabb halló családtag sem lehet mindig képben. Karácsony közeledett és ez ugye az ajándékozás időszaka. Mindenki izgul, hogy mivel lepje meg szeretteit és izgul, hogy vajon mit fog kapni. Aztán eljön az ajándék átadás pillanata. Mindenki izgulva bontogatja a csomagolást. Így bontogattam és is. Pontosítás végett jelzem, hogy
IMÁDOM a zenét, hallgatni is és a sérülés arányához mérten MŰVELNI is.
Tudta ezt jól a kisebbik leányom is és meglepett egy régen ÁHÍTOTT /márkás/ hallójárati FÜLHALLGATÓVAL. Szó se róla, nagyon eltalálta az örömömet, de – csak a kipróbálás pillanatában – volt ám nagy a megdöbbenés. Gyermekem amikor a hallgatókat a fülembe szerette volna illeszteni – szembesültünk a valósággal – ez nemfog menni, azok már foglaltak. A füleimben ugyanis már ott lapítottak a hallójárati hallókészülékek.
***
Közjegyzői tárgylásra volt idézésem. Gondoltam, hogy miden rendben történhessen (jó halljak, értsem a beszédet) magammal vittem az akkor még csodaeszköznek számító – beszédértést erősítő – készüléket. Ez egy 9 v-s, fülhallgatóval ellátott eszköz volt, ami elemtárolóból, mikrofonból, erősítőrendszerböl és vezetékes fülhallgatóból állt. A tárgyalás megkezdése előtt jeleztem a tárgyalás vezetőnek, hogy a hallás problémám miatt a készüléket használni fogom. A közjegyző egy rövid pillantást vetett a készülékre és közölte, hogy nem használhatom, mert a tárgyalásról tilos hangfelvételt készíteni. Annyi segítséget kaptam csupán, hogy közelebb ülhettem. A közjegyző műszaki ismerete vagy az én jogi ismereteim voltak ennyire hiányosak, már teljesen közömbös. A lényeg, hogy ez akkor megtörtént és hogy MEGTÖRTÉNHETETT.
***
Néhány napja nem jött álom a szememre. Több minden is foglalkoztatta, gyötörte az elmémet. Aztán elkezdtem sorba rakni a gondolatokat és különös felfedezést tettem. Milyen érdekes dolog:
a halló gyakran vágyik a CSENDRE, a nagyothalló szeretne egy kicsivel TÖBBET HALLANI.
A lebénult izom szeretne izegni-mozogni, futni. Az amputált test sokáig érzi az elvesztett tagjait. A látássérültnek már a fény és az árnyék is boldogságot jelent, a siket fülnek a ZAJ is CSODÁLATOS HARMÓNIA lenne, hát nem érdekes ez … ?
***
Van olyan történeted (vicces/ tanulságos/ megdöbbentő) amit szívesen megosztanál? Meséld el Te is! 😉
