Mit csinál egy bejegyzett nővér, diplomás ápoló? Hogyan lehet ápolónővé válni nagyothallóként? Milyen nehézségekkel kell megküzdeni? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatunk Camilla Mattjustól, aki nagyothallóként dolgozik az egészségügyben, már 8 éve. Az interjút Irina Ivanova készítette és eredeti nyelven a Hear2stay facebook oldalán olvashatjátok!

Irina: Nővérként dolgozol. Mikor álmodtad meg, hogy orvosi csapatban dolgozz?

Camilla: Igen, 2012. december óta bejegyzett nővérként dolgozom. Már fiatal korom óta ez az álmom. Édesapám szerint már gyerekként mondtam, hogy orvosi területen szeretnék dolgozni.

A tévében volt néhány reklám, amelyek bemutatták hogyan dolgoznak a nővérek humanitárius segélymunkásokként a katasztrófák által érintett helyeken és akkor mondtam neki, hogy amikor nagy leszek én is ott fogok dolgozni.

Szóval mindig is úgy éreztem, hogy segíteni akarok az embereknek, és valami olyat csinálni, ami fontos. A középiskola befejezése után az egyetemen ápolói szakra jelentkeztem. A  svéd (az anyanyelvem) nyelvű szakon kívül az angol nyelvűt is felvettem, mivel az volt a célom, hogy egy nap majd külföldön dolgozzak és segíthessek a sebesülteken. a katasztrófa által sújtott helyeken

Irina: Melyek az ápolóvá válás feltételei Finnországban?

Camilla: Ahhoz, hogy Finnországban bejegyzett ápolónő lehessen valaki, először is rendelkezni kell szakmai diplomával vagy legalább érettségivel, hogy bármilyen ápolói diploma-programra jelentkezhessen. Az ápolói képzés kb. 3,5 évig tart és a program befejezése után a finn hatóságoktól kell engedélyt kérni, hogy bejegyzett ápolóként dolgozhassunk. Miután elkezdünk dolgozni, akkor is le kell még tenni néhány vizsgát annak érdekében, hogy gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat, gyermekeknek való gyógyszereket és intravénás folyadékokat adhassunk be. Ezeket a vizsgákat 5 évente meg kell újítani, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a képességeink korszerűek-e.

Irina: Nehéz volt a munkádhoz szükséges képességeket elsajátítani?

Camilla: Nem mondanám, hogy nehéz volt megszerezni a hivatásomhoz szükséges képességeket. Nem nehezebb, mint másoknak. Sokszor észrevettem, hogy nekem könnyebb volt a betegekkel való munka, tekintettel arra, hogy nagyon jól olvasok a testbeszédből és szájról is.

A nehézségeim főleg a finn nyelvvel kapcsolatosan adódtak -például amikor a gyakorlatomat végeztem és találkoztam a mentoraimmal, aki csak finnül beszéltek- mivel a svéd az anyanyelvem és a finn nyelvet nem igazán hallom.

A svéd nyelv pedig a finn lakosság csupán 5% -ának anyanyelve. Leginkább ezzel gyűlt meg a bajom.

Irina: Nehezen kaptál munkát? Találkoztál sztereotípiákkal vagy diszkriminációval nagyothalló ápolóként?

Camilla: Azt kell mondjam, hogy számomra nem volt nehéz ápolóként munkát szerezni. Először is, mert hiány van az ápolókból, másodsorban elég jó híre van annak az ápolói képzés programnak, amelyben részt vettem. Illetve azért sem volt nehéz, mert nagyon társasági személy vagyok és az interjúm jól sikerült. Nagyon nyitott voltam és bár a finn nyelvtudásom nem volt a legjobb, de elég gyorsan tanulok, és keményen dolgozom. Azt is megemlítettem nekik, hogy beszélek svédül és angolul. Mindkét nyelv ismerete szükséges a kórházban. Ezenkívül a kezdetektől mondtam nekik, hogy hallásvesztésem van, ami nem korlátoz engem addig, amíg az emberek megértőek, és örülnék, ha a felettesem tájékoztathatná az egységek főápolóit, így jobban meg tudnak érteni.

Nem mondanám, hogy  sok diszkriminációval találkoztam, mint nagyothalló ápoló. Természetesen voltak ilyan helyzetek, különösen amikor egy finn kórházban új nővérként töltöttem első évemet. Akkor még az emberek nem ismertek jól, és nem is értették, hogy a fő problémám az, hogy nem hallom a finn nyelvet. Az első évben nagyon bizonytalan is voltam, és nem mondtam semmit, csak ha kellett. De egyszercsak magabiztossá váltam, és ha rosszul bántak velem, mint például olyan megjegyzéseket tettek, hogy: „meg tudsz te érteni valamit? ” akkor visszaválaszoltam nekik, hogy „Igen, valószínűleg megértem, ha hallanám, amit mondasz”.

Találkoztam sok olyan emberrel, akik elküldtek, amikor azt mondtam, hogy nem hallom őket. Vagy találkoztam olyan emberekkel is, akik nem tudják, hogyan kell beszélgetni nagyothalló emberekkel. Egyszer egy ápolónak segítenie kellett volna az eligazításban, de nem hallottam őt. Finnül beszélt, és nagyon alacsony hangszíne volt. Egyszer támadt egy ötlete, miszerint, ha a fülembe kiabál, akkor hallani fogom, amit mond. Amikor ezt megcsinálta, nagyon fájt a fülem. Elmondtam neki, hogy csak bizonyosodjon meg arról, hogy tudok-e a szájáról olvasni. Az esetet elmeséltem a főnökömnek is. Egyébként nem azt mondanám, hogy a hallásvesztésem miatt szembesültem diszkriminációval, svédül beszélő finnként több diszkriminációval szembesültem, mivel Finnországban kisebbségben vagyunk.

Irina: Jelenleg hol dolgozol? Mesélsz nekünk arról, hogy milyen feladataid vannak ápolóként?

Camilla: Ahol most dolgozom, az egy kicsit bonyolult. Az elmúlt 6 évben egy kórházban dolgoztam belső helyettes ápolóként. Alapvetően a gyermek osztályon. De aztán 2 sebészeti osztályon, 3 belgyógyászati ​​osztályon, illetve sürgősségi, intenzív osztályon és onkológiai ambulancián is dolgoztam. A rendszer műszakokban működik. Amikor dolgoznom kellett (reggel vagy este), odamentem abba a kórterembe, ahol szükségük volt rám. Nagyon változatos munka volt, nem volt két egyforma napom. Aztán elköltöztem egy másik városba, így egy ideig az idősek gondozásában dolgoztam. Aztán újra költöztem és körülbelül 8 hónapig az intenzív osztályon dolgoztam.

Jelenleg az egyetemen dolgozom kutatóként egy projekten és előadóként.

De még némi extra munkát csinálok bejegyzett ápolóként is. Szoktam menni Norvégiába dolgozni. Nagyon gyakori, hogy a finn nővérek norvég engedélyt kérnek, majd egy személyzeti ügynökség útján Norvégiába mennek, mivel Norvégiában jobban fizetnek (és Norvégiában nagy az ápoló hiány ). Tehát időnként helyettes ápolóként dolgozom Norvégiában. Ezen a nyáron három küldetésem van Norvégiában, három különböző kórházban. Ezenkívül befejeztem egy képzést is, hogy humanitárius segélyként vagy nemzetközi küldöttként dolgozzunk a finn Vöröskeresztnél, tehát folyamatosan készen állok arra, ha hívást vagy üzenetet kapok, hogy 48 órán belül elutazzam egy olyan területre, ahol természeti katasztrófa történt.

A kérdésedre visszatérve, nagyon sok feladata van az ápolóknak. Például, tudnom kell, hogy mely betegekért vagyok felelős. Minden műszakot azzal kezdünk, hogy olvasunk a betegekről és a rájuk vonatkozó ismereteinket felfrissítjük. Megkapjuk az előző műszak ápolóinak riportjait, jelentéseit. A betegek számára gyógyszereket adunk, tehát ismernünk kell a gyógyszereket, a mellékhatásait. Különféle vizsgálatokhoz találkozót foglalok. Kezelem a sebeket, ellenőrzöm a test tüneteit, a keringési rendszert. Felveszem és hazaengedem a betegeket. Tájékoztatom őket, melyek azok a jelek, amelyekből észrevehetik, hogy javul vagy romlik az állapotuk. Bizonyos esetekben, például allergiás reakciónál (pl. kemoterápiás kezelések) gyorsan kell reagálni és meg kell kezdeni a kezelést. Vérkészítményeket adok a betegeknek. És nem utolsó sorban meghallgatom betegeket.

Ez a munkám legszebb része. Szerencsés vagyok, hogy az évek alatt oly sok gyönyörű történetet osztottak meg a páciensek az életükről. Sok betegem emlékét őrzöm a memóriámban, és ők formáltak azzá, aki ma vagyok.

De az egyik legfontosabb feladat nővérként a hallgatás. Sok beteg mondja nekem: Ön olyan jó hallgató (és nekem van hallássérülésem). De azt hiszem, ez is azért van, mert nagyothalló ápolóként nagy figyelmet fordítok, amikor a betegeim beszélnek, rájuk nézek, olvasok a testbeszédükről. Megölelem őket, amikor szükségük van rá, és néha csak arra van szükségük, hogy valaki csak üljön melléjük és beszélgessenek.

Irina: A hallásod akadályozott a tanulmányaidban vagy a munkádban? Hogyan kezelted? Mit csináltál, amikor észrevetted, hogy nem érted az oktató óráját?

Camilla: Amikor tanultam, néhány tanárt nehezen hallottam. De használtam FM-rendszert, hogy halljak. Előre megkaptam az előadási jegyzeteket is, hogy megnézhessem, miről fogunk beszélni. Sajnos csak mikor idősebb lettem, jöttem rá, hogy kérnem kellett volna, hogy vegyék figyelembe a hallásvesztésemet. Általában mindig arra törekszem, hogy az osztálytermen belül olyan helyre üljek, hogy a lehető legjobban halljak. És mindig kérdeztem, ha egy szót nem kaptam el, és észreveszem, hogy nem értettem meg, amit mondtak.

A munkahelyemen észrevettem, hogy egyes egységekben nem hallom a csengő hangját, amikor csengenek, de kollégáim tudnak erről, így mindig tájékoztattak, amikor a beteg megnyomta a csengőt. Nehézségeim közé tartozik, amikor telefonon kell beszélni, de mivel kollégáim erről is tudnak róla, nem nagy ügy. Ha át kell adnom nekik a telefont, akkor cserébe én is segítek az ő feladataikban.

Irina: Mit tanácsolnál azoknak a nagyothalló fiataloknak, akiknek az a vágyuk, hogy orvosi területen vagy ápolóként dolgozhassanak? Van valami speciális dolog, amivel számolnia kell a nagyothalló személyeknek?

Camilla:

Nem gondolnám, hogy szükségszerű, hogy a hallásvesztés korlátozzon minket. Amennyiben korlátoz, fel kell ismerni, hogy mik a korlátok és hogyan tudom azt megkerülni.

Például én először sürgősségi ápoló szerettem volna lenni és mentőállomáson akartam dolgozni. De gondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy sokat küzdenék annak érdekében, hogy halljam a rádiókat, amelyeket a kommunikáció során használnak. Tehát általános ápoló lettem, aki műtéteknél is segít. Hogy úgy mondjam, ott dolgozhatok, ahol „történnek a dolgok”. Természetesen dönthettem volna úgy, hogy mentőknél dolgozzak, de először a betegre kell gondolnom. Kész vagyok-e vállalni azt a kockázatot, hogy nem hallom pontosan, amikor kommunikálok pl. orvosokkal rádión keresztül, vészhelyzetben? Nem, én nem. Meg kell értenem a saját hallásomat és a korlátaimat, hogy azt csináljam, amit tudok, azzal amim van.

Ha orvosi területen szeretnél dolgozni, fel kell készülj arra, hogy mindig zaj fog körülvenni. A  csengő hangja, csengenek a telefonok, sípolnak a monitorok, az ajtók, szekrények kinyílnak és záródnak… stb. Nagyon sok a zaj van a háttérben, ugyanakkor gyorsan kell gondolkodni és cselekedni. Tehát, ha tudod, hogy sokat küzdesz a háttérzajjal, az orvosi terület kihívást jelenthet, de nem lehetetlent. Érdemes gondolkodni, hogy milyen egységben szeretnél dolgozni bejegyzett nővérként. Az ambulancia lehet a legmegfelelőbb, például ott is vannak zajok, de nem ugyanúgy, mint egy 24 órás nyitott osztályon. De dönthetsz úgy is, hogy nem sürgősségi munkát végzel, hanem a műtéti osztályon. Azt hiszem, hogy az egyetlen módja annak, hogy megtudjuk, ha kipróbáljuk.

Jobb kipróbálni, mint megbánni, hogy soha nem tetted meg.