Pont egy hónapja ilyenkor szomorúan, de mégis boldogan búcsúzkodtunk egymástól, mivel véget ért a 3. Hali-tali tábor. Én idén voltam először, mégis olyan volt, mintha mindig is ismertük egymást, így nagyon remélem jövőre is megszervezésre kerül. Személyes élménybeszámoló következik. 🙂

Már az előző években is szemeztem a táborral, mert már több ismerősöm mesélt róla, mekkora élmény sorstársakkal együtt „nyaralni”. Csak pont mindig ütközött azzal a táborral, amire minden évben szerettem elmenni. A karanténban már sejteni lehetett, hogy az a magas létszám miatt sajnos el fog maradni, ezért gyorsan lecsaptam a Hali-talis early-birds jegyek egyikére. (Az is tök jó, hogy lehet részletekben fizetni.) A szervezőkkel együtt izgultunk, hogyan döntenek a kisebb létszámú táborok sorsáról. Szerencsénkre a tábort nem törölték el a COVID-járvány miatt, így július elejéig tűkön ültünk, hogy mikor kezdhetjük el bepakolni a bőröndjeinket .

Néhány embert már ismertem a csapatból, hiszen karantén előtt rendszeresen voltak „Hali-talis” programok, mint például a Szabadegyetem, ahol moderált beszélgetéseken vehettünk részt olyan témákban, mint az idegennyelv tanulás, önéletrajzírás, állásinterjúra készülés hallássérültként. De voltunk közösen bowlingozni és együtt kijutottunk egy szabadulószobából is.

Az a legjobb a „hali-talisok”-ban, hogy nagyon befogadók szóval,

ha esetleg senkit nem ismernél, akkor sem éreznéd egyedül magad.

A tábor alatt több új sorstársat ismertem meg, és lettek új barátaim is. A társaság nagyon összetartó, barátságos és kicsit sem kirekesztő.

Miért volt annyira jó a tábor? Jófej társaság, szuperkedves és segítőkész szervezőstáb és Balaton. Kell ennél több? 😀 Már önmagában garantált a jó hangulat, mivel értjük egymást.

Mindenki figyelmes a másikkal, nem kell magyarázkodni, és itt senki nem mondja, hogy semmi.

Amúgy ez a tábor mottója. De a szervezők idén is kitettek magukért. A Hallás Társasága Alapítvány önkéntesei Attila, Andi, Tibi, Ági, Edit, Niki rengeteg programot ötleteltek ki és valósítottak meg számunkra a SINOSZ támogatásával.

Délelőttönként érdekes előadások voltak. Hallhattunk és az írótolmácsoknak hála, olvashattunk is J a hallókészülékek típusairól, jövőjéről, a cochleáris implantátumokról. Laczka Zsanett elkalauzolt bennünket a munkajog világába, tájékoztatott bennünket a jogainkról és átbeszéltük mire figyeljünk a munkábaállás során. Bemutatót tartott nekünk Loványi Eszter és Mák, a hallássegítő-kutyája. Megismerhettük a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület munkáját és, hogy mi mindenben lehet segítségünkre egy hangjelző kutya.

Meglátogatott minket a SNH Ifjúsági Klub csapata is, akikkel különböző csapajátékokat játszottunk. Végül pedig moderált beszélgetésre került sor halló-hallássérült közötti párkapcsolati konfliktusok témában. Szabó Gergely, hallássérült divattervező, Puha Andrea és halló párja, Tibi, és egy táborozó, Patkó Linda -akit egyébként a Képesek Vagyunk Magazin egyik szerzőjeként is ismerhettek- és párja, Peti osztották meg vicces és tanulságos történeteiket, tapasztalataikat. Majd Vecsernyés Anna, nagyothalló pszichológus tartott csoportos foglalkozást konfliktuskezeléssel kapcsolatban.

Megismerhettük Fonyód nevezetességeit pedig egy kültéri „szabadulószoba” megoldásával. A csapatoknak nem volt egyszerű dolga. A gyilkos felfedéséhez bejártuk a fél várost, megmásztuk a kilátót, kivallattuk a beépített tanukat, és követtük a jeleket. A látvány, a csapatmunka, a siker minden erőfeszítést megért!

Kézműveskedtünk, páramentes ablakos maszkot készítettünk Várhelyi Kriszivel (aki amúgy audiológus is). Lazítottunk strandon, hallókészülék- és cochleáris implantátummentesen. Ez is pozitív csalódás volt számomra. Máskor mindig feszélyez, hogy egyedül vagyok, aki nem hall a vízben. De itt is nagyon jól megértettük egymást. Labdáztunk, frizbiztünk, vizibicikliztük. Kacajunk csak úgy visszhangzott a balatoni naplementében.

Vicces csapatépítő játékokkal mókáztunk. Társasoztunk. Az Uno, Tabu és a póker hallássérült barátokkal még nagyobb élmény. Volt filmest, ahol nem volt kérdés a felirat. Volt just dance party, ahol nem volt ciki hamisan énekelni, és volt hangerő, amit a hallók talán nehezen viselnének, de mindenki érezte a ritmust. Utolsó este pedig Hawaiiban találtuk magunkat egy neonparty-n.

A rengeteg vicces, jó program ellenére nekem egyértelműen a társaság az egészben a kedvencem.

Hiába vannak jó programok, ha azokat nincs kivel élvezni. A csapat igazából olyan, mint egy nagy család. Mindenben számíthatunk egymásra és a legjobb, hogy sosem érezzük magunkat tehernek és nem kapjuk válaszul azt, hogy mindegy, vagy semmi.

Ha ti is kedvet kaptatok, hogy sorstársakkal barátkozzatok, akkor csatlakozzatok a Hali-talisok facebook csoportjához és gyertek majd az eseményekre! 😉

Kajtár Dóri

(A bejegyzés nem reklám, csak tényleg annyira jó volt, hogy kár lenne jövőre is lemaradnod róla! 🙂 )