Éreztétek már, hogy ha nem hallunk vele, akkor minek van nekünk fülünk? Mikor gyerek voltam, nem értettem miért vagyok én más, mint a többiek?! Beletelt jó pár évbe, mire kezdtem felfogni, hogy azért, mert nem úgy hallok, mint mások. Ott álltam a tükör előtt értetlenül, hogy ez a két pici testrészem ennyire bekavar, mintha egy másik bolygóról jöttem volna. És olykor haragudtam is rájuk, hogy nekem miért nem lehet olyan fülem, mint másoknak? Nem akartam kilógni a sorból…

Amikor ovis korban derül ki egy gyerekről, hogy nem jól hall (mint az én és a legtöbb nagyothalló ismerősöm esetében: 3-5 éves korban mondták ki, hogy hallókészülékre van szükségünk), akkor nem tudatosul rögtön a gyerekben, hogy mi is történik vele.

Mi éltünk ugyanúgy tovább, de a környezetünkben sok minden megváltozott. Én úgy éltem ezt meg, hogy valamit minden reggel betettek a fülembe, amire nagyon vigyáznom kellett. Első alkalommal az óvó nénik is megcsodálták, majd a gyerekek (később az osztálytársak is) úgy nézték, mintha valami turisztikai látványosság lennénk a készülékemmel. Nem értettem miért lettem hirtelen ilyen érdekes.

Kívülről egyértelmű volt a változás. Dóri készüléket kapott, mert nem hall.

De én nem tudtam, hogy nem hallok. Utólag jöttem rá, hogy ennek az volt az oka, hogy míg nem volt készülékem, addig is boldogultam, szájról olvastam, figyeltem a testbeszédeket és azt hittem, hogy ez a normális. Eszembe se jutott, hogy más esetleg máshogy hall. Nekem pedig ez volt a természetes.

És őszintén nem emlékszem, hogy lett volna katartikus élményem az első készülékemmel. Azok a készülékek még nem voltak olyan jók. A hallásomban nem vettem észre változást, de az emberektől kiemelt figyelmet kaptam.

Majd mikor iskolás lettem és a kamasz korba léptem, egy-két alkalommal rajta kaptam embereket, hogy muszájból kedvesek velem, csak mert nem lehetnek bunkók velem. Ez a felismerés nagyon sokkolt. Nem szerettem ha előttem megjátszották a kedvest, mögöttem meg azt gondolták, mondták, hogy „olyan fárasztó ez a Dóri”, „olyan idegesítő, hogy folyton értetlenkedik!”, „nem ér, hogy neki mindent lehet”.  Ez persze csak néhány eset volt, de elkezdtem félni, hogy mi van, ha a többiek is így gondolkoznak?

A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy most ki van velem tényleg, csak magam miatt, mert engem bír, és ki azért, mert úgy erkölcsös, hogy segít nekem. Ezért egy időben mindenkivel szkeptikus voltam. Most már kinőttem, de akkor rossz érzés volt, és mérgeskedtem, hogy ha nem lenne baj a fülemmel, akkor velem is őszinték lennének az emberek…

15 évesen, mikor megkaptam a második készülékem, akkor nagyot fordult velem a világ, mert eddig ismeretlen hangokat is hallottam, akkor tudtam meg például, hogy milyen a madárcsicsergés. Az önbizalmam is sokat nőtt. (Annyi mindent lehetne még erről még mesélni, de majd máskor. 😉 )

Most viszont megmutatom nektek, hogy gyerekkoromban milyen válaszokat adtam arra a kérdésre, hogy miért nem felesleges, hogy nekem is van fülem.

Íme a vicces listám, ami akkor gyógyír volt számomra, de még most is megmosolyogtat.

1. Füllel jól nézzünk ki!

Mikor láttam képet arról, hogy valakinek nem volt füle, beláttam, hogy hálás lehetek, hogy van fülem, még ha nem is hallok jól vele. (Láttátok, hogy egy kislány, aki fül nélkül született, hallani fog?

2.Lehet rá pakolni

A fülünk olyan mint egy polc, elég sok minden fér rá. Hallókészülék, szemüveg, fülbevalók és egyéb ékszerek. 😀

3. Hajráf

A hosszú hajúak biztos megértenek, de mikor rövid hajam volt, én akkor is szerettem a fülem mögé tenni a hajtincseimet. A filmekben, reklámokban jól néz ki a lobogó haj, de a valóságban olyan jó érzés, hogy nem lóg az arcunkba a hajunk, hanem a fül „megfogja”. Meg is kaptam párszor, hogy ne csináljam már, hogy a készüléken, szemüvegen kívül még a nem kevés hajamat is odapakolom, mert elálló füleim lesznek.

4. Egyedivé tesz minket

Tudtátok, hogy nincs két egyforma fül? Amolyan azonosításra is lehetne használni, mint az ujjlenyomatot. De azért érdekes lenne, ha a rendőrök fülön csípnék a tetteseket. 🙂

5. Sokat lehet bohóckodni vele

Ugye, mindenkinek van egy ismerőse, aki tudja mozgatnia  fülét a kezei nélkül is? Ki nem rohangászott cseresznyékkel a fülén nyáron? Vagy a barátaink felvidításához használt grimaszok, vicces fejek vágásához is szükségünk volt a fülünkre.

+1 A fülünk jelzéseket adhat más betegségekről

Érdekes, hogy fül nagyon intelligens testrészünk. Nemcsak a hallásért, egyensúlyozásért felel, hanem színekkel jelezhet betegségeket. Az egyfolytában vörös színű fül utalhat veseproblémákra, míg a színtelen, sápadt fülcimpák vitamin vagy kalciumhiányra.

Én már nagyon szeretem a két fülemet, ne haragudjatok rá ti sem! 😉

A cikket írta: Kajtár Dóri