Veletek is előfordult már, hogy mikor megtudták, hogy hallássérültek vagytok, akkor felcsillanó szemekkel jött a kérdés, hogy „dejó, akkor te is tudsz azon az izé, jelnyelvvel mutogatni”? Mert mindig is csodálták, hogy hogyan lehet egymást hangok nélkül, „kódokkal” megérteni. Én sokszor csalódást okoztam, amikor nemmel válaszoltam, mert a jelnyelvet valami nagyon különleges, veleszületett, kivételes képességnek tartják sokan.

Eléggé népszerű sztereotípia, hogy minden hallássérült ember jelnyelvvel kommunikál. Igaz, hogy a siket emberek jelentős része, illetve a nagyothallók közül is vannak olyan személyek akik a jelnyelvet preferálják, mert komfortosabb nekik. Mivel a Hangforrás blog a nagyothallóságról szól, és nagyothallással élő emberek életét mutatja be, ezért fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy az enyhe és közepes fokú hallásvesztéssel élő emberek, főleg ha integrált környezetben nőnek fel, járnak iskolába, dolgoznak, akkor nem biztos, hogy használják a jelnyelvet.

A jelnyelv a siketek anyanyelve, de hála a jelnyelvi tanfolyamoknak, a különböző oldalaknak, filmeknek ma már elég sokan ismernek egy-két jelet. Néhány érdekes történetet olvastam, hallottam a jelnyelvről, gondoltam benneteket is érdekel.

 Életmentő jelnyelv

A holokausztban nagyon sokan próbáltak emberségesek maradni, és az életüket kockáztatva segítettek a veszélyben lévő embereknek. Nem egy ilyen hős története maradt titokban, mert nem szerettek volna ezzel „dicsekedni”, mert szerintük csak azt tették, amit kellett.

Így hát keveset lehet tudni, olvasni Bárczi Gusztáv és Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra bátor tettéről, miszerint 1944-ben 18 zsidó lányt vettek fel a gyógypedagógiai intézménybe, akiknek nem volt fogyatékosságuk, így megmentve őket a deportálástól.

A lányoknak megtanították a jelnyelvet is, hogy amikor a nyilasok „házkutatást” végeznek, akkor nem bukjanak le.

Életmentés másként

Vannak akik, azért tanulják meg a jelnyelvet, ha a helyzet úgy adja, tudjanak segíteni a jelnyelv-használóknak. A kansasi Yesenia Diosdado édesanyja -aki egyébként jelnyelvi tolmács- azt vallja:

„sosem lehet tudni, mikor fog még jól jönni a jelnyelv.”

És bár a családban senki nem volt hallássérült, a gyerekek is megtanulták a jelnyelvet. 2015-ben ez a pillanat jött el, mikor a 11 éves Yesenia egy balesetnek volt a szemtanúja. Egész pontosan észrevette, hogy a baleset egyik sérültje, az autójába szorult hölgy nehezen kommunikál a mentősökkel. Yesenia odament és tolmácsolt a mentős és a hölgy között.  A kislány a bátorsága miatt még egy díjat is kapott.

„Jelelő” állatok

Washoe, a csimpánz volt az első állat, aki megtanult jelelni (az amerikai jelnyelv (ASL) 350 jelét ismerte).  10 hónapos kora óta úgy nevelték, mintha siket szülők gyermeke lenne. 22 hónap alatt 30, 4 éves korára pedig 132 jelet tanult meg.

Érdekes, hogy Washoe nemcsak azokat a jeleket tanulta meg, amelyeket kifejezetten tanítottak neki

hanem, pl. a fogkefe jelét a fürdőszobában leste el, amikor a gondozói maguk között használták. Egy másik alkalommal is „új jelet” alkotott. A korábban sosem látott hattyú képére a VÍZ MADÁR jelekkel fejezte ki magát. 

De nem Washoe volt az egyetlen jelelni tudó majom. A legkiemelkedőbb közülük Koko, a San Franciscó-i állatkertben felnevelkedett gorilla, aki 1000 fogalom jelét képes használni, és 2000 angol szót ért meg. Koko sem esett kétségbe, ha még nem tanult jelekkel kellett boldogulnia.  Például a ’gyűrű’ szót nem ismerte, ezért az ’ujj’ és az ’ékszer’ jeleket használta.

Koko még Robin Williems-szel is találkozott. A vele való „beszélgetését” itt meg tudjátok nézni. 

Ti milyen érdekes történeteket olvastatok, hallottatok már?

Kajtár Dóri