A hallássérült embereknek sohasem volt egyszerű dolga a kórházakban, az egészségügyi ügyintézésekkor. Ez egy olyan terület, ahol nagyon fontos, hogy tényleg akadálymentes legyen a kommunikáció és ne legyenek félreértések. A COVID járvány idején a kommunikáció még nehezebbé vált számunkra. Sajnos a koronavírus elleni küzdelemnek még nincs vége. Több, mint hatszázan lélegeztető gépen vannak és egyre emelkedik a napi halálozások száma. Mit tudunk tenni, ha mégis orvoshoz kell mennünk? Ibolyával beszélgettem, aki megosztja velünk frissen szerzett tapasztalatait.

Ibolya nyugdíjas, de igyekszik lépést tartani a digitális fejlődéssel. Egyedül él budapesti lakásában, ezért kihasználja az okostelefon adta lehetőségeket. Rendszeres résztvevője volt a SINOSZ központban tartott tanfolyamoknak, ahol az egyszerű, konyhanyelven tartott előadásokból sok hasznos dolgot tanult. Reméli, hogy minél hamarabb újra indulnak ezek az események. Régebben idegenkedett a számítógép használattól, de belátta, hogy fontos továbbképezni magunkat. Ma már otthonosan mozog a mobiltelefon és internet világában.

Pár éve történt, hogy törésgyanus eset miatt hívnia kellett a mentőket. Hívta is a 112-t, és 20 perc alatt ki is érkeztek hozzá a csillaghegyi mentősök, akik nagyon kedvesek voltak. Mivel ilyen jó ellátásban részesült, az eset óta minden évben támogatja az Országos Mentőszolgálat Alapítványt.

Az Életmentő – Az Országos Mentőszolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány hivatalos életmentő alkalmazásáról itt találtok egy cikket, hogy miért jó, ha ott van a telefonodon.A vírushelyzet kirobbanásakor megkérte a fiát, hogy a biztonság kedvéért segítsen neki a mentős applikációt (link beszúrni) letölteni.

Ibolya szerint az Életmentő app nagyon hasznos, érdemes letölteni.

Ha egyedül vagyunk, és nem tud más telefonálni helyettünk, akkor az app segítségünkre lesz.

Különböző adatokat meg kell adni, így amikor hívásban vagyunk, akkor már tudni fogják, hogy hallássérültek vagyunk, és ha esetleg van más betegségünk, akkor azzal is tisztában lesznek. Ami nagyon fontos, hogy az internet, GPS legyen mindig bekapcsolva, hogy a helymeghatározás működjön.

A szigorítások előtt pár héttel Ibolya nagyon rosszul lett. Nem volt otthon semmilyen gyógyszer és jól jött, hogy kéznél volt az app. A nyíregyháziak vették fel. Mondták neki, hogy nyugodjon meg, hamarosan érkeznek hozzá Budapestről, addig pakoljon össze, ha esetleg úgy adódik, hogy bent tartják.

Ibolya szépen összepakolt, de a mentősok órák múlva érkeztek csak, hajnalban. Egy férfi és egy nő. Szólt nekik, hogy figyeljenek rá, amikor hozzá beszélnek, mert hallássérült és szüksége van a szemtől szembeni kommunikációra. A nő nem volt segítőkész, nem kommunikált érthetően és türelmetlen volt, ráadásul a maszkja nemcsak átlátszó nem volt, hanem telis tele volt csillogó arany strasszkövekkel. (Tényleg eljuthatnánk oda, hogy legalább az egészségügyben dolgozóknál legyen zsebben egy ablakos maszk.) A férfi viszont próbálta ezt kompenzálni, és figyelt rá, hogy miben segíthet.

A Honvéd kórházba szállították. A recepciós és asszisztensek viccelődtek vele a hátizsákja miatt és amiatt, hogy külföldi neve van, nem nagyon akartak neki segíteni. (Mintha minden külföldi koronás lenne…) De kiállt magáért, elmondta, hogy ő magyar állampolgár, csak külföldi neve van. Hallássérült, ezért figyeljenek rá, miközben beszél.

Az orvos már komolyan vette. Elküldte vérvételre és röntgenre. Miközben próbáltak vért venni tőle, egyszerre több irányból is beszéltek hozzá, ezért jelezte, hogy egyszerre egyfelé tud figyelni, mert nem hall a háta mögül. Ezután nagyon türelmesek voltak vele. Kiemelte, hogy tisztában van vele, hogy

mindkét oldalról szükséges a türelem. Nem elég csak az orvosoktól, ápolóktól, mentősöktől elvárni, hogy megértőek, figyelmesek legyenek, hanem nekünk is türelemmel kell lennünk feléjük.

Hajnali 4 órakor a röntgenre várt. Mivel nem volt senki, gondolta addig hasznosan tölti az időt, és elsétál az egy épületben lévő emlékművet megnézni. De az elővigyázatosság miatt nem lehetett, így egyedül várt a folyosón. Aztán egy takarító mondta neki, hogy kopogjon be, mert bent van az orvos, csak pont lepihent. Bekopogott, de nem hallott semmit, ezért benyitott. A röntgen készítésekor ki kell venni a hallókészüléket, ezért előre szólt, hogy mutassák neki az utasításokat, mert nem fog hallani.

Negyed 6 körül, a műszakváltás közeledtével látta, ahogyan a védőfelszerelésket pakolták, osztogatták egymás között az egészségügyben dolgozók. Akkor pillantotta meg az arcpajzsot. Nagyon megtetszett neki. Ilyenre lenne szükség, hogy tudjunk szájrólolvasni. De sajnos ez nem véd teljesen.

Miután megkapta a papírjait, az orvos mondta, hogy a közelben lévő gyógyszertárban kitudja váltani a felírt gyógyszereket. A folyosón azonban egy katona megállította, és morcosan mondta neki, hogy nem lehet azon az ajtón kimenni. Ugyanis a koronavírus miatt külön bejáratot és kijáratot jelöltek ki. De elmondta neki is, hogy hallássérült, és nem hallotta mit mond. A katona pedig kedvesen, hangosabban megismételte, és segített neki a gyógyszertárhoz eljutni.

Összességében nagyon kedvesek voltak vele az egészségügyi dolgozók. Ibolya nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy türelmesek legyünk egymással, ezekben a nehéz időkben pedig főleg. Nekünk, sorstársaknak pedig bátorításul azt üzeni, hogy előfordul, hogy nem hiszik el, hogy hallássérültek vagyunk. Erre az esetre vegyük ki és és mutassuk meg nekik a hallókészülékeinket! Ne féljünk, mert mindent meg lehet oldani, egyedül is el lehet intézni, csak álljunk ki magunkért! Kellemes Adventet mindenkinek!

Köszönöm Ibolyának, hogy megosztotta velünk a tapasztalatait!

Kajtár Dóri