Már több, mint 3 hónapja haza kellett költöznöm a kollégiumból, a koronavírus miatt. Általában itthon tartózkodom, csak néha néha hagyom el a házat vásárlás vagy kutyasétáltatás miatt. A karantén elvesz a szabadságunkból, a lehetőségeinkből, sőt akik elveszítették a munkájukat, és a legtöbb embert, családot nehéz anyagi helyzetbe is hozta. Reméljük, hogy ezek helyrefognak állni. Mégis ennyi rossz között történnek azért jó dolgok is. Amellett, hogy mindent megteszek, hogy véletlenül se legyek a vírus hordozója, megpróbálom ebből a karanténből a legtöbbet kihozni, vagyis kivinni. 😀 Arra gondoltam, hogy mesélek nektek néhány személyes tapasztalatomról. 

Mindenkit máshogy érint a bezártság. Őszintén sajnálom azokat, akik nehezen viselik. Alapjáraton én is szeretek sokat csavarogni, tenni-venni, de nekem van egy elmélkedős énem is, aki legszívesebben csak olvasna, gondolkodna, kirakózna és csak élvezné a létet. Nagyon szerettem a fővárosi pörgős életet, de azért mélyen, legbelül ott volt a vágy, dejó lenne a sok lóti-futi után egy kis nyugi. De mindig akadt valami tennivaló, program, vizsga vagy valami, ami miatt a pihengetés el lett napolva.

Igaz sokan azt hiszik, hogy most ezzel a karanténnal eljött az unatkozás ideje. Nem tudom, hogy vagytok vele, de nálam korántsem. Mikor összepakoltam a koliba, odatettem jónéhány olvasnivalót, de még nem jutottam odáig. Dolgozni, tanulni ugyanúgy kell, csak otthonról. Illetve most hogy hazajöttem sokat sütök-főzök a családomnak is. (Hát igen, az édesanyák a sok nehézség ellenére azért örülnek, hogy végre hazajött a család.) Az unatkozás veszélye továbbra sem fenyeget, szerintem titeket sem! Viszont (a home-office-osok és a tanulók) az utazás idejét most megnyertük. Az elhalogatott dolgokat, teendőket most behozhatjuk. De nemcsak ezt az időt spóroltuk meg, hanem az utazással járó rengeteg zajt is.

Amit egyik legjobban élvezek most, az a csend.

A csend ijesztő, de nyugtató is tud lenni. Már önmagában a fővárosból vidékre jönni óriási változás a hangok szempontjából. Az a sok nyüzsgés, zsivaj sok energiát le tud szívni és erős fejfájást tud okozni, nálam legalábbis. Az én készülékemen ugyanis ha a zajokat ki akarjuk szűrni beállításokkal, akkor romlik a beszédértés is, és ahhoz nagyon ragaszkodom, szóval elszenvedem a zajokat is (szerintem sokkal hangosabban hallom azokat, mint egy halló…)

Budapesten is akartam “csend-napokat” tartani, hogy néha leveszem a hallókészülékemet és pihentetem a fülemet, (és az agyamat is, mert ugye nekünk azt is nagyon kell használni a halláshoz), de egyszerűen mindig volt társaság (ilyen ez a kollégiumi élet). De most már tartottam párat. És annyira feltölt ez a nyugi.

A másik dolog, hogy én nagyon féltem a távoktatástól. Még élőben is sokszor elvérzek, nem hogy online tanteremben.  De a karantén nagy tanulsága számomra, hogy sokszor olyan dolgoktól ódzkodok, ami kiderül, hogy jobb, mint az előző megoldásom. Nem hiába, a bluetoothos hallókészülékemről már odákat zengtem, szerintem itt a blogon is, de igen ez a készülék egy csoda. Nálunk úgy van megoldva, hogy csak a tanár mikrofonja van bekapcsolva és, ha valaki hozzászól, akkor a tanár kikapcsolja.

Na ami élőben sosem tud előfordulni, hogy egyszerre csak egyféle hangra, zajra kelljen figyelni, az most virtuálisan megtörténik. Még ha olykor meg is szakad az adás, fantasztikus, hogy jobban tudom értelmezni az anyagot, mert nem kell annyi más zajt kiszűrni. Illetve most konkrétan a hallójáratomba érkezik a hang, és az éterben sem téved el, mint máskor oly sokszor. Ha meg mégsem hallok meg egy egy szót, akkor a chatablakban megkérdezem, és rögtön válaszolnak, így nem veszítem el a fonalat. A másik, hogy ezt nem csak én csinálom, hanem a halló osztálytársaim is visszakérdezgetnek és nagyon felemelő érzés, mikor én írom meg a választ, hogy mit nem hallott.

Arról nem is beszélve, hogy most kicsit a jól halló diákok, tanárok is átérzik a nagyothallók helyzetét, mert pont így hallunk mi is, egy-egy szó néha kiesik. Itt bebúg, ott recseg.

Vannak nehézségek az oktatás területén, főleg ilyen távolságból, de ez a lelassulás, otthonmaradás által kicsit türelmesebbé válhatunk, egymás iránt is.

Nektek milyen tapasztalatotok van a távoktatásról? Illetve hogyan bírjátok otthon? Reméljük hamarosan vége lesz, és mehet minden a megszokott kerékvágásba.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzatok magatokra!

Dóri