2020-ban az Ifjúsági Nagy Károly-díj magyarországi nyertese a „Here We Are” csoport lett, de a díjat sajnos csak idén, szeptember végén tudták átvenni. A csapat egyik oszlopos tagja, Eszter mesélt a díjról, a kezdeményezésükről és a csapatukról. 

Idén 13. alkalommal hirdette meg az Európai Parlament az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat, melyet olyan fiatalok részére ítélnek oda, akik tevékenységükkel hozzájárultak az európai országokban élők közötti kölcsönös megértés javításához.

2021. Szeptember 30-án a Here We Are csoport vehette át a magyarországi nyertesnek szóló elismerést Katarina Barley-tól, az Európai Parlament alelnökétől a németországi Aacenben. A csoport az említett rangos kitüntetést a projekt nemzetközi jellegével vívta ki. 2017 óta ugyanis egy portugáliai csoporttal közösen dolgoznak ennek a célnak a megvalósítása érdekében.

Az Ifjúsági Nagy Károly-díjról

Az első fordulóban a legalább két európai parlamenti képviselőből és egy ifjúsági szervezet képviselőjéből álló nemzeti zsűri választotta ki a nemzeti győzteseket. A végső döntést (a 28 projekt közül a három legjobbról) az Európai Parlament elnöke, három európai parlamenti képviselő és az aacheni Nemzetközi Károly-díj Alapítvány négy képviselője hozta meg.

A COVID-19 járvány miatt az Európai Parlament és a Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány elhalasztotta az Ifjúsági Nagy Károly-díjért folyó versenyt és a május 19-re tervezett díjátadót.

A díjat 2008 óta minden évben olyan, 16 és 30 év közötti fiatal pályázóknak ítélik oda, akik már futó programjaikkal mintaként szolgálhatnak az Európában élő kortársaik számára az európai egyetértés és közös identitástudat előmozdításában.

A csapatnak egyébként nem ez az első díja, 2019-ben elnyerték az Eurodesk Awards szolidaritás díját, amelyről itt olvashattok bővebben.

Fotózás a díjakkal

A ’Here We Are’ projekt csapat tagjai a Motiváció alapítványnál (ahol a csapat a megbeszéléseinek egy részét tartotta az elmúlt években) közösen befotózták a két rangos díjat.

A fenti képen látható a 2019-es Erurodesk Awards szolidaritás díj és a frissen haza hozott Nagy Károly-díj.

A csapat számára mindez hatalmas elismerés.

Mindannyian nagyon örültünk ezeknek a díjaknak, mert ez megerősít minket abban, hogy szükség van ehhez hasonló szemléletformáló projektekre.

A csapat tagjai több hasonló projektben részt vesznek, ezek közül az egyik az Együttható Egyesülettel újabb közös projekt, amely Képességrobbanás néven fut, ennek a projektnek a fókuszában az írásban való önkifejezés akadályainak leküzdése áll.

Reméljük, hogy másokat is tudunk inspirálni arra, hogy tegyenek önmagukért és rávilágítsanak a társadalmi befogadás, és együttműködés szükségességére.

Legújabb kihívás a csapat számára, hogy zárórendezvényükhöz keresnek egy kulturális jellegű minden szempontból akadálymentesített helyet. Ez a keresgélés számukra egy kicsit olyan, mintha egy szénakazalban keresgélnének egy tűt. A legtöbb helyről sajnos nem mondható el, hogy minden szempontnak megfelelően akadálymentesített. Sokszor az infokommunikációs akadálymentesítés is problémát okoz a csapat számára. Kitaláljátok-e, hogy miért? A Here We Are csapatnak kezdetek óta van hallókészüléket viselő tagja Papp Eszter személyében. Ennek köszönhetően a Képességrobbanás projekthez több sorstársa is tudott csatlakozni.

Röviden a Here We Are csoportról

Fotós: Fuzik Adél

A „Here We Are” egy transznacionális ifjúsági kezdeményezés, amely magyar és portugál fiatalokat köt össze. A fiatalokból álló csoport 2017 óta elsősorban kreatív eszközökkel igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a társadalom nem homogén. Szeretnék megmutatni, hogy a különböző igényekkel és képességgel rendelkező emberek jelenléte a társadalomban nem hátrány. Sokszor inkább előny a megfelelő együttműködési keretek kialakítása mellett. Céljuk, hogy egy egyenlőbb feltételek mellett működő szolidárisabb társadalmi hozzáférés alakuljon ki az élet olyan területin is, ahol jelenleg akadályokba ütköznek. Ennek érdekében többek között szabadulószobai akcióval, alternatív divatbemutatóval, kreatív iskolai és tanodai programokkal igyekeznek párbeszédet kezdeményezni.

A csoport közösségi média oldalát itt követhetitek:

A Here We Are csoporttal végzett munka nehézségei  Eszter szemszögéből 

Sokszor a legnagyobb nehézséget az infokommunikációs akadálymentesítés kivitelezése okozza. Ennek az akadálynak az elhárításával sikerült több sorstársat is bevonni a Képességrobbanás projektbe.

Rólam tudni kell, hogy nem hallok jól hallókészülékkel sem, ezért szükségem van írótolmácsolásra. Ami még nehézséget okoz számomra, hogy a csoport nagy részének artikulációját nagyon nehéz leolvasni szájról, ezért erre sem tudok támaszkodni.

Ez a kommunikációs kihívás kezdetektől jelen van és nehezíti a projekt munkát. Még is úgy gondolom, hogy érdemes volt kitartani a projektben a kommunikációs nehézségek ellenére, mert rengeteget fejlődtem többek között a csoportnak köszönhetően. Az együttműködési módok kitalálása sok időt elvett az elején, de most már sokkal gördülékenyebben tudunk összedolgozni. Találtunk olyan kommunikációs csatornákat, amelyeket jól tudunk használni, az egyik ilyen csatorna az írott kommunikáció, amelyben teljesen otthonosan mozgok.

Sokat köszönhetünk az kezdetektől fogva minket támogató egyesületi háttérnek, olyan feladatokban is kipróbálhattuk magunkat, amelyeket szerintem máshol biztosan nem bíztak volna ránk. Rengeteg helyre kiutaztam egyénileg az Együttható Egyesülettel, ezek mind képzési programok voltak, ami nagyon nehéz volt, hogy ezek angolul voltak (jelenleg  alapszinten van a nyelvtudásom, ezért extrém kommunikációs kihívásnak éltem meg ezeket a képzéseket. Mégis ezeknek köszönhetően jutottam el oda, hogy szükségem van az angol nyelvtudásra és szeretnék belőle nyelvvizsgát tenni.  Ami megdöbbentett a projekt során, hogy ha a csapattal szeretnék találkozni, akkor sokszor nehézséget okoz a megfelelő akadálymentes helyszín megtalálása. Az önálló élet kihívásait is itt ismertem meg, hogy akiknek a mozgásuk okoz kihívást a mindennapokban azoknak milyen nehéz személyi segítőhöz jutni, milyen sok szervezést igényel a mindennapi élet. Azóta sokkal jobban oda figyelek arra, hogy saját magam számára is megteremtsem az akadálymentes infokommunikációs közeget írótolmácsolást vállaló személyek segítségével.

Az Együttható Egyesületről

A Here We Are csapatot a megalakulása óta az Együttható Egyesület (melynek vezetője Szentpétery Elemér) támogatja, Erasmus+ pályázatokban való részvétel lehetőségének biztosításával. Számos helyre eljuthatott a csapat együtt vagy pedig a csapat egy-egy tagja vehetett részt nemzetközi képzésben és különböző projektekben. Ezért szeretnénk nektek bemutatni őket.

Az Együttható Közösségépítő Egyesület egy civil, független szervezet, mely 2010 óta végez ifjúságsegítést, ifjúsági munkát a 10-30 év közötti korosztály megszólításával. Programjaik oktatást kiegészítő, kompetenciafejlesztő egyéni és csoportfoglalkozások helyi és nemzetközi szinten. Budapest IV. kerületében az ifjúsági információs iroda, Gyöngyösön a Hatáspont Tanoda fenntartója. 2017 és 2019 években az Eurodesk Awards nyertese szolidaritási projektek kategóriában (Az utóbbi 2019. évi díjat a Here We Are csapattal közösen végzett munkájával nyerte el), 2020-ban nemzetközi képzési programját a Tempus Közalapítvány Nívódíjjal ismerte el.

Az egyesület számára kiemelten fontos terület a társadalmi befogadás, a társadalmi szolidaritás ezen értékeket szem előtt tartva nyújtja ingyenes szolgáltatásait és igyekszik azokat minél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni.

A szolgáltatások mellett az egyesület képzési programokat és kutatásokat valósít meg társadalmi befogadás témájában. A kutatások lebonyolítása során igyekszik bevonni az érintetteket a kutatás folyamatába is.

Ha szeretnél többet olvasni az egyesületről, akkor látogasd meg a közösségi média oldalaikat:

facebook: https://www.facebook.com/EgyuttHato

instagram: https://www.instagram.com/egyutthato/

youtube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCe6Y7TVw861zoQSlymOWrDg