A zene nélküliségről sokféle gondolat született már. Máté Péter megénekelte, hogy a “zene nélkül mit érek én?” Kodály Zoltán szerint “lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” Michael Jackson azt mondta, hogy a zenére ugyanúgy szükségünk van, mint az ételre. Einstein azt nyilatkozta, hogy zenében kifejezve látja az életét, és tudja, hogy a legtöbb örömöt az életében a hegedűjéből csalja elő. 
Mi akkor sivatagon keresztül megyünk végig életünk útján? Nagyon nem! A siketek és nagyothalló emberek is életének a része a zene. Gondoljunk csak a Mandy Harvey-re, vagy a hallássérült táncosokra, zenészekre.

Nagyon sokan vagyunk, akik a hallássérülésünk ellenére szeretjük a zenét. A zene nemcsak hangokból áll, hanem rezgésekből, a zenét körülvevő hangulatból is.

Mi nem hallunk ki tökéletesen minden hangot. Valaki semmit nem hall, de érzi a rezgéseket, valaki egy-egy hangszert jobban hall, de vannak akik, a dalszövegeket is egész jól érti.

Dalok magyar jelnyelven csatorna videói jól tükrözik, hogy a zenét érezni is kell, nemcsak hallani. Advent első vasárnapja alkalmából itt hagyom nektek Maria Carey karácsonyi zenéjét, Brigi jelnyelvi tolmácsolásával. Ugye, hogy jelnyelvvel is milyen jó a zene?

A technológia fejlődésének hála már nemcsak a rezgéseket, hanem a hangokat is egyre jobb minőségben tudjuk élvezni. Sok hallókészülékes és implantos ismerősöm mesélte már, hogy odáig van a zenéért. Én személy szerint a bluetooth-os készülékem előtt jóval kevesebbszer hallgattam zenét. De a dob és a basszus gitár nagy rajongója voltam, ez határozta meg az akkori zenei ízlésemet. 🙂

Ki van még úgy vele, hogy amit érez, azt hallja is? 😀

Mióta nem fülhallgatóval, fejhallgatóval, hanem a hallókészülékemről hallgatom a zenét, azóta a hegedűt, fuvolát és a zongorát is nagyon szeretem. A hangok is sokkal tisztábbak, de a szöveget is sokkal jobban értem.

Képzeljétek, a Kaliforniai Egyetemen a San Francisco Sound a MusicPerception Lab-bal összefogva végez egy kutatást.

Azt vizsgálják, hogyan tehető még élvezhetőbbé a zenehallgatás, ha valakinek Cochleáris implantátuma van.

Olyan 17 évnél idősebb implantosokat keresnek, akik közvetlenül tudnak csatlakozásni okostelefonra, számítógépre, tabletre vagy más eszközre.

Ha felkeltette az érdeklődésedet, megfelelsz a feltételeknek, és részt vennél a kutatásban, akkor írj a jomo1@seas.upenn.edu vagy a nicole.jiam@ucsf.edu elérhetőségekre.

Kajtár Dóri